Pesti Srácok

A fajnemesítés volt a Cseh Katalin által is támogatott Planned Parenthood eredeti célja

null

A már nyíltan az amerikai baloldal mellé állt, egykor még az emberi fajnemesítést is pártoló Planned Parenthood évtizedek óta megosztja az amerikai közvéleményt: az illegális szervkereskedelemig elérő homályos gyakorlatai miatt az FBI is nyomoz ellene – írja a Mandiner. Ismeretes: a megosztó szervezetnek Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője kezdett adományt gyűjteni a saját születésnapja alkalmából.

– olvasható a Mandineren. A lap egy igen tartalmas cikkben tárta fel az igencsak megosztó szervezet hátterét; ebből kiderül, hogy 1921-ben alapították meg az American Birth Control League-et (Amerikai Születésszabályozási Liga), ami úgyszintén a születés-szabályozással és a gyermekvállalással kapcsolatos információk és segítség nyújtásával foglalkozott. Margaret Sanger tagja volt a New York-i Szocialista Párt női bizottságának. Minthogy Sanger osztotta a túlnépesedéstől való korabeli félelmet, ez is közrejátszott a születésszabályozás iránti elkötelezettségében. Sanger elkötelezett volt az eugenika iránt: a huszadik század első évtizedeiben divatos progresszív tudományág az ember genetikai megjavítását tűzte ki célul. Sanger nemcsak a bevándorlást korlátozta volna igen keményen, hanem szegregálta és sterilizálta volna a „teljesen fogyatékosokat”. Az abortuszt ugyanakkor a Wikipédia szerint Sanger maga ellenezte, élesen megkülönböztette a születésszabályozás egyéb formáitól, és úgy vélekedett, hogy az abortusz az élet elvétele.

Jelenleg a PP-nek 661 klinikája van Amerika-szerte, amelyek nemcsak abortusszal foglalkoznak, hanem mindenféle, születésszabályozással kapcsolatos szolgáltatást nyújtanak, beleértve a fogamzásgátlás különféle formáit és a szexuális felvilágosítást is. A Mandiner cikke szerint a 661 klinikából ugyanakkor 351-ben, az összes klinika 53 százalékában végeznek abortuszt. A Planned Parenthood politikai aktivizmussal és lobbival is foglalkozik a saját tevékenységét érintő területeken. Elsősorban a családtervezés és a „női jogok” terén, ami rendszerint magába foglalja az abortusz támogatását is – ami 1973 óta legális Amerikában.

PestiSracok facebook image

2015-től kezdve a Center for Medical Progress (CMP) életpárti szervezet több száz órányi videót tett közzé, hetente egyet harminc hónapon át, amelyek állítása szerint bizonyítékok arra, hogy a PP és partnerei illegálisan kereskednek az abortált magzatok szöveteivel. A PP szerint a szervezet maga 30-100 dolláros összegeket kapott kezelési költségként az eladományozott magzatszövetekért. A Planned Parenthooddal szimpatizáló narratíva szerint a videók manipuláltak és semmit nem bizonyítanak, vagy épp semmi probléma nincs mindazzal, ami elhangzik rajtuk.

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.