Pesti Srácok

Az EU-ban egyelőre öten indulnak az IMF vezető posztjáért

null

Az Európai Unió kormányai megkezdték az egyeztetést, hogy ki legyen az a jelölt, akit majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére javasolnak. Egyelőre öten jelezték indulásukat a posztért.

Az IMF eddigi vezérigazgatója, Christine Lagarde azután távozott a szervezet éléről, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjára jelölték. A washingtoni székhelyű IMF-et hagyományosan egy európai, míg annak testvérintézményét, a Világbankot egy amerikai szokta vezetni. Lagarde 2011. július 5-én vette át az IMF irányítását. Ő a szervezet 11. vezérigazgatója és egyben az első női irányítója, akit 2016. július 5-én választottak újra öt évre. Posztjáról hivatalosan szeptember 12-én távozik.

Bruno le Maire francia gazdasági miniszter koordinálja a jelöltállítást az európai kormányok között. Francia bejelentés szerint jelenleg öt indulóról tudni: a holland Jeroen Dijsselbloem, az euróövezet pénzügyminiszterei fóruma, az eurócsoport volt vezetője, Nadia Calvino spanyol gazdasági miniszter, a portugál Mario Centeno, az eurócsoport jelenlegi elnöke, Olli Rehn, a finn jegybank elnöke és Krisztalina Georgieva, a Világbank vezérigazgatója, korábbi uniós költségvetési biztos. Bruno le Maire tervei szerint július végére megszületik az európai jelölt személyéről a döntés. Egy EU-s illetékes szerint ha mégsem, akkor a G7-ek augusztus 24-26. között Franciaországban zajló csúcsértekezletének idején döntenek az illetékesek. Az IMF pénteki közleményében jelezte: július 29-én kezdődik és szeptember 6-áig tart a jelöltállítás az IMF élére. Jelöltet bármelyik tagország indíthat. Az új vezérigazgatót legkésőbb október 4-éig tervezi megválasztani a tagországokat képviselő Kormányzótanács, még azelőtt, hogy október 14-20. között megtartanák az IMF és a Világbank szokásos éves közgyűlését Washingtonban.

Forrás: MTI; Vezető kép: sputniknews.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.