Pesti Srácok

Botka bajban - Szövetségben indul a Fidesszel Nemesi Pál szegedi független polgármester-jelölt

null

Szövetségben indul a Fidesszel Nemesi Pál szegedi független polgármester-jelölt; az erről szóló együttműködési megállapodást hétfőn írták alá a Tisza-parti városban.

Nemesi Pál Bartók Csabával, a helyi Fidesz-szervezet elnökével tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: minden politikai erővel kész az együttműködésre, aki hajlandó Szegedért dolgozni, munkát végezni azért, hogy más pályára álljon a város gazdasága és politikai élete. Hozzátette: továbbra is várja azok csatlakozását, akik részt kívánnak venni ebben a munkában. A polgármester-jelölt emlékeztetett: a Fidesz helyi szervezete feltételekhez kötötte az együttműködést. Közölte: egyetért azzal, hogy valamennyi szegedi érdeke, hogy a határ védelme erős legyen, ne érkezhessenek a városba ellenőrizetlenül bevándorlók.

Nemesi Pál támogatja a Fidesz azon javaslatát is, hogy az általános iskolások családjai és a nyugdíjasok 13.500 forint támogatást kapjanak ősszel az önkormányzattól. Hozzáfűzte azonban: azért kíván dolgozni, hogy a helyi gazdaság fejlődésének köszönhetően a szegediek magasabb fizetéseket vigyenek haza, jobb életkörülmények között élhessenek, így kevésbé legyen fontos, mekkora az önkormányzat által nyújtott támogatás. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját is betöltő szakember úgy fogalmazott: teljes mellszélességgel támogatja a harmadik szegedi Tisza-híd megépítését, amely szükséges a város közlekedésének rendbetételéhez.

Bartók Csaba a közös konstruktív munka kezdetének nevezte a megállapodás megkötését. Elmondta: korrekt, megbízható üzletemberként ismerte meg Nemesi Pált már évekkel ezelőtt. Szegednek hozzá hasonló, menedzser típusú vezetőre van szüksége, hiszen a város lehetőségeihez képest rosszabbul teljesít, a középmezőnybe került a béreket és a minőségi munkahelyeket tekintve is. A politikus úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A Fidesz ezért támogatja Nemesi Pál gazdasági programját. Az elnök egyetért Nemesi Pál javaslatával: a teljes szegedi parkolási rendszert át kell alakítani, és támogatja egy fejlett kamerarendszer kiépítését is, a biztonság erősítése érdekében.

Bartók Csaba leszögezte: korrekt együttműködést kínálnak Nemesi Pálnak, ugyanakkor tiszteletben tartják a jelölt függetlenségét. Hozzátette: várja az együttműködéshez azok csatlakozását, akik hisznek Szeged jobb jövőjében. Kérdésre válaszolva az elnök közölte: a Fidesz Szegeden mind a húsz egyéni körzetben állít képviselőjelöltet, vannak köztük újrázók, de a többségük új induló, ő maga azonban nem lesz köztük.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.