Pesti Srácok

Bravúros rendőri munkával buktattak le két kamutábornokot

Bravúros rendőri munkával buktattak le két kamutábornokot

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy egymástól függetlenül, magukat tábornoknak kiadva károsítottak meg embereket - írja a Police.hu.

A rendőrség hivatalos honlapján közölt információk szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján 2019 februárjában csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. A. 43 éves mezőfalvai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi rendőr altábornagynak adta ki magát, és azt állította, hogy magas szintű kapcsolatain keresztül nagy értékű üzleti projektek elnyerésében tud segíteni.

Hoffmann Achilles ellen elfogatóparancs van kiadva. Forrás: Police.hu

A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézésért, sikerdíj-előlegként és más jogcímeken 2017-ben és 2018-ban összesen mintegy 600 millió forintot vett át – sértettenként 8 millió és 400 millió forint közötti értékben –, ténylegesen azonban semmilyen tevékenységet nem végzett.

Fotó: Police.hu

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a büntetőeljárás során lefoglaltak többek között egy luxusautót, zár alá vettek egy ingatlant.

A férfi a korábbi bűncselekménye miatt elrendelt reintegrációs őrizetből megszökött, ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot 2019. május 21-én.

A másik ál-tábornokot az NVSZ feljelentése alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai fogták el és indítottak ellene eljárást. Az 53 éves, budapesti N. Csaba az Alkotmányvédelmi Hivatal dandártábornokának, a Világbank alelnökének és jogásznak adta ki magát - írja a Police.hu. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfi egy Pest megyei település polgármestere megbízásából pályázatok és egyéb hivatalos ügyek intézésében járt el, illetve nemlétező jogi doktori címet használva írt beadványokat magánszemélyeknek gyermekelhelyezési ügyben és büntetőeljárásban. Tevékenységeiért több alkalommal kért pénzt, az átvett összeg nagyságát a további nyomozás fogja tisztázni. A férfit zugírászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest megyei nyomozók 2019. május 30-án hallgatták ki. A gyanúsított beismerő vallomást tett.

Forrás: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.