Pesti Srácok

Felesége is segíthette a bankrablót

Felesége is segíthette a bankrablót

Az ügyészség szerint felesége segítette a két bankfiók kirablásával gyanúsított férfit, ezért mindkettejük letartóztatását indítványozzák - közölte a Pest Megyei Főügyészség pénteken. Az ügyészség közleménye szerint a házaspár anyagi helyzete 2019 nyarára nehézzé vált, tartozásaik halmozódtak fel.

A rendőrök szerdán vették őrizetbe a férfit, aki a gyanú szerint két hét alatt két pénzintézetet rabolt ki Pest megyében. A férfi június 18-án egy üllői, majd július 1-jén egy Bugyin található pénzintézetben - fegyverrel, vagy annak utánzatával - készpénz átadására kényszerítette az ott dolgozókat, majd elmenekült. Az ügyészség közleménye szerint a házaspár anyagi helyzete 2019 nyarára nehézzé vált, tartozásaik halmozódtak fel. A férfi elhatározta, hogy felesége segítségével kirabol egy bankfiókot Üllőn. Június 18-án reggel autójukkal érkeztek a pénzintézethez, a nő ügyfélként ment be, körülnézett, majd a látottakról beszámolt férjének. Némi várakozás után a férfi ment be, egy lőfegyvert vagy annak utánzatát az egyik alkalmazottra szegezte és pénzt követelt. A bankfiók dolgozói több, mint egymillió forintot adtak át neki. A megszerzett pénzzel elhajtottak.

A házaspár július 1-jén azonos módon követett el rablást Bugyi nagyközségben, és több, mint egymillió forintot szereztek meg. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói másnap elfogták és őrizetbe vették a házaspárt. Az ügyészség szerint a szökés, a bizonyítékok eltüntetésének veszélye és a bűnismétlés eshetősége miatt indokolt a házaspár letartóztatása, annak elrendelését a Monori Járási Ügyészség indítványozta.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.