Pesti Srácok

Gyújtogatás miatt legalább tizenkét ember meghalt egy japán filmstúdióban

Gyújtogatás miatt legalább tizenkét ember meghalt egy japán filmstúdióban

Legalább tizenkét ember meghalt Kiotóban egy filmstúdióban gyújtogatás miatt kitört tűzvészben csütörtökön, több, mint harminc embert kórházban ápolnak, többük állapota válságos - közölte a helyi tűzoltóság.

Beszámolók szerint a japán stúdióba egy férfi rontott be, és egyelőre ismeretlen folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba szállították. A hatóságok értesülése szerint a tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám legtöbbjüknek sikerült kimenekülnie. Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy az épületből robbanásokat hallottak. A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta. Az NHK japán televíziós csatorna több felvételt közölt a helyszínről, ezeken sűrű füst veszi körbe a stúdiót. A csatorna értesülései szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: "Haljatok meg!". A hírt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg; a rendőrség részéről csak azt közölték, hogy a gyújtogató jelenleg nincs kihallgatható állapotban. A tűzről videó is készült: ide kattintva megnézheti a felvételt.

A Kyoto Animation nevű céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.