Pesti Srácok

Gyurcsány gyorsan reagált a miniszterelnök beszédére: "Szabadság vagy Orbán"

null

A Demokratikus Koalíció elnöke alig néhány perccel Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét követően közösségi oldalán értékelte az elhangzottakat. "Lenni vagy nem lenni?" - akár ezt a kérdést is feltehette volna magának Gyurcsány, de nem, ő más alternatívát kínált az egyébként nem túl népes támogatói bázisának: "Szabadság vagy Orbán". És ez még nem minden. Ujhelyi István szerint Orbán Viktor miniszterelnök sikertelenül próbálta megindokolni, hogy "miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon", a Jobbik pedig úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor elszigelte a magyarokat Európától és a "nemzet mészárosa lett". A Liberális Pártnál a tőlük megszokott elánnal vetették bele magukat a miniszterelnök beszédének értékelésébe: nem kellene a migrációval és Soros Györggyel foglalkozniuk, mert Európára valójában nem ők, hanem Orbán Viktor a veszélyes.

Gyurcsány szerint „Orbán és mi, - azaz a Demokratikus Koalíció -, a világ minden lényeges kérdésében szemben állunk”. A Facebook-posztban a DK elnöke azt írja:

Gyurcsány úgy véli, hogy liberálisnak lenni annyit jelent:

PestiSracok facebook image

Véleménye szerint

Gyurcsány úgy fogalmaz:

Ezek alapján kijelenti:

A DK és Orbán ugyanis a történelem két útján járnak.

- fogalmazta meg ismételten a már jól ismert gyurcsányista eszmerendszer periodikusan ismétlődő paneljeit.

Ujhelyi: Orbán a maffiaállam építését próbálta magyarázni

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint semmi más nem történt Tusnádfürdőn, mint hogy Orbán Viktor miniszterelnök sikertelenül próbálta megindokolni, hogy "miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon". A szocialista politikus szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő beszédére, amelyben Orbán Viktor egyebek mellett hangsúlyozta: a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem". Ujhelyi István úgy fogalmazott: a miniszterelnök "zavaros ideológiai magyarázata nem tudta elfedni családja és baráti köre elképesztő meggazdagodását, a hazai egészségügy életveszélyes állapotát, az oktatási rendszer tudatos leépítését, a nemzet érdekeinek piszkos pénzekért történő kiárusítását".

- fejtette ki a brüsszeli politikus.

Jobbik: Orbán Viktor a nemzet mészárosa

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök "szó szerint a nemzet mészárosa lett", akit "csak a saját hatalmi tébolya érdekel, és ennek oltárán kész feláldozni Magyarországot is" - közölte Jakab Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton az MTI-vel. Jakab Péter szerint a miniszterelnök

Kiemelte, hogy Orbán Viktor

- tette hozzá. A Jobbik képviselőcsoportjának vezetője szerint

A Liberális Párt is megszólalt: nem kellene a migrációval és Sorossal ennyit törődni

- olvasható a Liberális Párt reakciójában. Hozzáteszik: továbbra is a bezárkózás, a lemaradás, a félelem és gyűlölet politikáját folytatja.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek "lejárt és unalmas szlogenjei" vannak

A Párbeszéd társelnöke szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő tusnádfürdői beszédére. Karácsony Gergely úgy fogalmazott: alig több, mint 70 nap múlva az emberek véleményt mondhatnak majd, hogy a "megfáradt tusványosi harcoskodást és annak képviselőit, vagy egy új, lendületes, szabad és tisztességes Magyarországot szeretnének-e". Az ellenzéki politikus a kormányfői beszéd legfontosabb körülményének azt nevezte, hogy abban nem volt szó a klímaváltozásról, a "mindannyiunkat fenyegető legnagyobb veszélyről, arról, amiről az egész világ beszél". Kiemelte, hogy a klímaváltozás, a hőhullámok, a légszennyezettség már emberéleteket követel Magyarországon, Budapesten is. Zugló polgármestere kitért arra is, hogy az "állandó orbáni harcoskodás" önzéssel, áldozatokkal és rombolással jár. Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor az illiberális állam fogalmát akkor töltötte meg tartalommal, amikor "szétverte a liberális demokrácia értékeit, úgyis mint jogállam, jog- és esélyegyenlőség, független igazságszolgáltatás, tisztességes választás". Az ellenzéki főpolgármester-jelölt megjegyezte továbbá, hogy a jelző nélküli szabadságban hisz meggyőződéssel.

- fogalmazott.

LMP: A miniszterelnök fél

Kendernay János, az LMP társelnöke kifogásolta, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédében nem foglalkozott a klímaváltozással. Kendernay János szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Orbán Viktor beszédére reagálva azt mondta: várták, hogy a miniszterelnök szól majd erről a magyarok létét is súlyosan befolyásoló problémáról, de ő nem kívánt rá megoldást nyújtani, programot felvázolni. Az ellenzéki politikus szerint ez azt bizonyítja, hogy a miniszterelnök fél a jövő kihívásaitól, fél a következő 15 évtől. Kendernay János kifogásolta továbbá, hogy Orbán Viktor a következő 15 évet saját sorsaként mutatta be; arról beszélt, mi várható az ő aktív politikai ciklusában, ahelyett, hogy a nemzet jövőjével, sorsával foglalkozott volna. Véleménye szerint Orbán Viktor nem vesz tudomást a mélyszegénységben maradókról, az oktatástól és egészségügyi ellátástól elesőkről, valamint az országot az elmúlt 30 évben elhagyókról, mert szerinte ők nem a közösség javát szolgálják. Az LMP társelnöke kijelentette: a nemzet fennmaradása érdekében ideje lenne a problémákra koncentrálni és olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek "valamennyiünk érdekeit szolgálják határon innen és túl".

Forrás: MTI