Pesti Srácok

Három perc alatt fogták el a tolvajokat a Készenléti Rendőrség munkatársai

null

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság térfigyelő központjában szolgálatot ellátó rendőrök 2019. július 8-án 12 óra 29 perckor észlelték, hogy a Dobozi utcában egy nő többször körbejárt egy parkoló autót - írja a police.hu.

A nőhöz rövidesen csatlakozott egy férfi is, majd a páros az autó első ajtajához ment, ahol le volt húzva az ablak. A férfi a nyitott ablaknál benyúlt az utastérbe, és kiemelt egy hangszórót, mindezt úgy, hogy az autó tulajdonosa eközben a kocsiban aludt. A Készenléti Rendőrség munkatársai a térfigyelő központ jelzése alapján három percen belül a helyszínre értek és elfogták a párost, valamint megtalálták náluk az ellopott hangszórót. Az egyenruhások a 40 éves nyíregyházi P. Andrást és társát, a 45 éves budapesti B. Juliannát a kerületi rendőrkapitányságra állították elő.

A rendőrök két nappal korábban, július 6-án a Nyugati téren is tettenértek egy férfit a Terézvárosi Térfigyelő Központ jelzése alapján; akkor a 48 éves G. György egy padon alvó férfi telefonját lopta el. A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságán P. Andrást és B. Juliannát kifosztás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezik bíróság elé állításukat.

Forrás: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.