Pesti Srácok

Kétszázmillió forinttal támogatja a kormány a józsefvárosi strand előkészítését

null

Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az egykori józsefvárosi pályaudvar területére tervezett tízmedencés strand- és gyógyfürdő megvalósuljon. A beruházás előkészítési munkáihoz a kormány most 200 millió forintot támogatást biztosított. A koncepciótervek szerint – amelyeket Kocsis Máté, a kerület országgyűlési képviselője és Sára Botond, Józsefváros polgármestere korábban mutatott be – a területre egy gyűrű formájú fürdőt álmodtak meg gyógyászati-, és gyermekrészleggel, valamint élményfürdővel.

A szakvélemények szerint a volt józsefvárosi pályaudvar alatt 1300-1400 méter mélyen 70-72 Celsius fokos hőmérsékletű víz található, amelynek összetétele megegyezik a Széchenyi és Paskál fürdő alatt lévő vízzel. Kocsis Máté, a kerület országgyűlési képviselője korábban azt mondta: a belső-pesti kerületeket tekintve nincs elérhető közelségben strand a pesti oldalon, éppen ezért az egész főváros szempontjából értékes és turisztikailag vonzó lesz a beruházás. Sára Botond szerint a volt józsefvárosi pályaudvar – amely jelenleg barnamezős terület – kiváló adottságokkal rendelkezik. A polgármester úgy vélekedik, hogy az előzetes vizsgálatok alapján a terület alkalmas lenne egy strand létesítéséhez, és a felmérések szerint a józsefvárosi lakosok szívesen igénybe vennék a szolgáltatást.

A koncepciótervek szerint a strandon egy gyűrű alakú fürdőépület helyezkedne el, amelynek közepén egy nyitott udvar lenne. A létesítményben helyet kapna egy egész évben működő gyógyászati részleg, élményfürdő, gyermekrészleg, nyári strandrész, szaunák és gőzkamrák, valamint kiszolgáló egységek. A tízmedencés fürdő mintegy ötszáz fős befogadóképességgel rendelkezne, amelyhez 200 állásos gépkocsi- és 200 állásos kerékpártároló tartozna. A Magyar Közlöny július 10-ei számában jelent meg, hogy a beruházás előkészítésének támogatására a kormányhatározat szerint 200 millió forintot rendelnek.

Forrás: jozsefvaros.hu; Fotó: Józsefváros újság

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.