Pesti Srácok

Grabar-Kitarović: Horvátország megvédi az EU határait

null

Horvátország védi az Európai Unió határait – mondta Kolinda Grabar-Kitarović horvát kormányfő csütörtökön a horvát-boszniai zöldhatáron újságíróknak, majd hozzátette: ezért elvárja, hogy az unió pozitív véleményt fogalmazzon meg Horvátország schengeni övezethez való csatlakozásáról.

Az államfő Károlyváros megyében találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel, akikkel az illegális migrációról és a határokon kialakult helyzetről tárgyalt, majd Davor Bozinović belügyminiszterrel körüljárta a terepet. Mint mondta, a világon hatvanmillió menekült van, tíz év múlva pedig kétszázmillióan lesznek. Az elnök emlékeztetett, hogy amikor 2015-ben illegális migrációról beszélt, és rámutatott arra, hogy azok, akik jönnek, többségében katonakorú férfiak – nők és gyerekek nélkül –, és közülük nem mindenki érkezik jó szándékkal, idegengyűlölőnek bélyegezték.

– hangsúlyozta Kolinda Grabar-Kitarović. A horvát elnök kiemelte: meg kell érteni, hogy stratégiai hiba volt 2015-ben az embereket Németországba hívni.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Kijelentette ugyanakkor, hogy ennek következménye lett a drótkerítés, amely még a hidegháború idején sem létezett. Grabar-Kitarović úgy vélekedett: a probléma továbbra sem oldódott meg, csak a Törökországgal kötött megállapodás miatt ellenőrzés alatt áll, de erősödhet. Az államfő megköszönte a rendvédelmi szerveknek azt az emberfeletti munkát, amelyet a hátárok védelme érdekében végeznek. Kolinda Grabar-Kitarović úgy értékelt: a rendőrök fellépése a migránsokkal szemben teljesen humánus, vannak ugyanis olyan illegális bevándorlók, akik már negyvenedszer próbáltak meg horvát területre jutni, de mivel nem kértek menekültstátuszt, visszatoloncolták őket Bosznia-Hercegovinába. Az államfő többször is jelezte, hogy az ország nem lesz gyűjtőközpont.

– emelte ki.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, úgynevezett balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők alternatív útvonalon – Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia – érintésével igyekeznek eljutni Nyugat-Európába. A horvát-boszniai határon mindennaposak a határsértések.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters/Mike Segar