Pesti Srácok

Mexikó 20 ezer hondurasi munkahely teremtésével igyekszik gátat szabni a migrációnak

null

Mexikó az idén 20 ezer munkahely teremtésével támogatná Hondurast, hogy gátat szabjon az Egyesült Államok déli határa felé irányuló illegális bevándorlásnak, amely már komoly súrlódásokat idézett elő Washington és Mexikóváros, illetve Tegucigalpa kapcsolatában.

Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök és hondurasi hivatali partnere, Juan Orlando Hernández a mexikói Minatitlánban tartott szombati találkozóján kijelentette, hogy együtt fognak működni a jólét szintjének emelése érdekében Közép-Amerikában. Hernández reményét fejezte ki, hogy sikerülhet nagy nemzetközi összefogást létrehozni egy közép-amerikai tömeges munkahelyteremtő program érdekében. Obrador pedig azt hangsúlyozta, hogy Mexikó pénzügyi támogatással és foglalkoztatási programokkal kész segíteni. Ezzel összefüggésben a hondurasi kávétermelőket emelte ki, akiknek vállalkozásai az idén megsínylették termékeik árának csökkenését. A mexikói elnök beszélt arról is, hogy a fiatalokat például szakmai kiképzéssel támogatnák.

Veracruz kormányzója, Cuitláhuac García Jiménez egy másik elemét is említette a Hondurasnak nyújtandó támogatásnak.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Jiménez. Hozzátette: a mexikói kormány már most segít 60 ezer növény szállításában.

- mutatott rá Obrador.

- fűzte hozzá a mexikói elnök.

Évente százezrek menekülnek a közép-amerikai régiót fojtogató erőszak és szegénység elől, és próbálnak eljutni az Egyesült Államokba. Donald Trump már a 2016-os választás kampányában kilátásba helyezte, hogy falat húzna az amerikai-mexikói határon, amerikai elnökként pedig különböző büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba a latin-amerikai államokkal szemben, ha nem működnek együtt Washingtonnal a bevándorlási hullám feltartóztatásában.

Forrás: MTI; Vezető kép: Reuters

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.