Pesti Srácok

Négyszázkilencven volt a legmagasabb ponthatár

null

Négyszázkilencven volt - az elérhető 500-ból - a legmagasabb ponthatár idén: a bejutáshoz ezt a Pécsi Tudományegyetem germanisztika alapképzésére jelentkezőknek kellett elérniük - közölte az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Vanó Renáta azt mondta: magas volt továbbá a ponthatár a mechatronikai mérnöki (440), valamint az ápolás és betegellátás - gyógytornász (439) szakon. Vanó Renáta az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy idén az alapszakok közül műszaki képzésre vették fel a legtöbb jelentkezőt, de a legkeresettebb szakok közé tartoznak a bölcsészettudományi, az orvos- és egészségtudományi, valamint az informatikai képzések is. Kitért arra is, hogy a pótfelvételire július 29. és augusztus 7. között azok jelentkezhetnek, akik egyetlen helyre sem jutottak be, vagy nem is jelentkeztek az általános felvételire. A pótfelvételi szabályai megegyeznek az általánoséval, azzal a különbséggel, hogy a pótfelvételi során csak egy képzési helyet lehet megjelölni. A ponthatárokat augusztus végén hirdetik ki - közölte az elnökhelyettes.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.