Pesti Srácok

Sem hazánk, sem más állam történetében nincs arra példa, amit az Európai Parlamentben művelnek a magyar ellenzéki képviselők

null

Példátlannak nevezte Hollik István kormányszóvivő, ami szerdán az Európai Parlamentben történt; értékelése szerint a bevándorláspárti teljes magyar ellenzék teljesen szembemegy a magyar emberek akaratával és a magyar nemzeti érdekkel.

Hollik István szerdán Budapesten újságíróknak azt mondta: egyértelmű magyar nemzeti érdek, hogy minél több EP-bizottságban legyenek magyar alelnökök is.

- mondta. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Hollik István rámutatott: ezzel az ellenzéki képviselők szembemennek a magyar emberek akaratával és képviseletével egyaránt. Felidézte, hogy a májusi EP-választáson a magyar emberek rekordrészvétel mellett úgy döntöttek, hogy nagyrészt kormánypárti képviselőket bíznak meg Magyarország EP-képviseletével. A kormányszóvivő hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP az ellenzéki pártokat messze megelőzve a szavazatok 53 százalékát kapta meg a magyar emberektől. A magyar emberek döntése tehát, hogy az országnak járó 21 parlamenti mandátumból 13-at a Fidesz és a KDNP képviselői kapnak meg, míg az ellenzéki pártok ennek csak a töredékét.

- mondta a KDNP-s politikus. Értékelése szerint amit a bevándorláspárti magyar ellenzék csinált, az teljesen szembemegy a magyar emberek akaratával. Ezt a magyar kormány felháborítónak és példátlannak tartja; ilyenre nem volt példa sem Magyarország, sem más államok történetében. Kérdésre közölte: a kormánypártok képviselői részt vesznek az érintett bizottságok munkájában, ahogy képviselői esküjük ezt megkívánja.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.