Pesti Srácok

Szigorít határvédelmén Szlovénia

null

A rendőrök és katonák számának növelését, további kerítés építését és megfigyelő drónok vásárlását jelentette be Marjan Šarec szlovén kormányfő hétfőn, miután Boštjan Poklukar belügyminiszterrel együtt az ország déli határára látogatott, ahol nőtt az illegális bevándorlás.

- mondta újságíróknak Sarec a dél-szlovéniai Ilirska Bistricán. Kiemelte: meg kell erősíteni a határvédelmet és a technikai felszerelést. Ezért drónokat vásárolnak, valamint további panelkerítést építenek azokra a helyekre, ahol arra szükség van. Mielőbb fel kell számolni az embercsempész-hálózatokat is, hogy ezzel csökkentsék az illegális határsértők számát - mondta.

Boštjan Poklukar szerint Ilirska Bistrica egyike azon határmenti településeknek, ahol a leginkább érződik a migrációs nyomás.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta, majd hozzátette: Görögországból 5 ezer euróért, a horvát-szlovén határon 300 euróért csempészik át a migránsokat.

Emil Rojc, Ilirska Bistrica község elöljárója a tárgyalásokat követően a sajtónak úgy nyilatkozott: a belügyminiszter negyedszer jár a térségben.

- fogalmazott.

A szlovén belügyminisztérium adatai szerint az éve első hat hónapjában 5345 illegális határsértést regisztráltak a hatóságok, ami 47,1 százalékkal, azaz 1712 fővel több a tavalyinak.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, úgynevezett balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők más útvonalon - Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével - igyekeznek eljutni Nyugat-Európába. A horvát-szlovén határon mindennaposak a határsértések.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.