Pesti Srácok

Végre napi összeköttetést biztosít a Wizz Air Marosvásárhely és Budapest között

null

Október végétől végre Marosvásárhelyre is indulnak naponta közlekedő járatok - jelentette be hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Szijjártó Péter a Wizz Air képviselőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: "a nemzet határai nem egyeznek meg az ország határaival, a gazdaság nyitott, a GDP 86,5 százalékát az export adja, így a pontos eljutás rendkívül fontos".

A hétfői sajtótájékoztatón a marosvásárhelyi járatkínálat bővítését nemzetpolitikai érdekekkel magyarázta Szijjártó Péter. Mint mondta, fontos, hogy a határon túli magyarokkal minél egyszerűbb és akadálymentes legyen a kapcsolattartás. Hozzátette: a bővítéssel éves szinten 38 ezer helyett 132 ezer helyet biztosít járatain a Wizz Air október végétől, jegyeket azonban már akár most is lehet foglalni. Szijjártó Péter úgy fogalmazott:

Váradi József és Szijjártó Péter. Fotó: MTI
PestiSracok facebook image

Közvetlen kapcsolat a tatár fővárossal

Az eseményen szó esett a kazanyi járat megnyitásáról is, amellyel kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: 2015 óta tárgyaltak Oroszországgal, a magyar állam pályázatot írt ki a szolgáltatás teljesítésére, amelyet a Wizz Air nyert meg, módosították a bilaterális légügyi egyezményt, amelyet az orosz fél is jóváhagyott, így október végétől szerdán és vasárnap közlekedhet a járat. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió tagállamai közül csak Magyarország rendelkezik főkonzulátussal a Tatár Köztársaság fővárosában, és gazdasági sikerének köszönhetően a régió fontos felvevőpiaca a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak, illetve a magyarországi olajimport szempontjából is fontos szerepet játszik.

Több, mint tíz év után bővül a járatsűrűség Marosvásárhelyre

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy marosvásárhelyi járatuk több, mint 10 éve üzemel, de szűk réteget tudtak a heti két járattal kiszolgálni, a naponta közlekedő új járat viszont a turisztikai mellett üzleti célú utazóknak is jó megoldás. Mint fogalmazott:

Várady József. Fotó: MTI

Kelet-Európa még felfedezetlen

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy Kazany a harmadik orosz város, amely elérhetővé válik a Wizz Air hálózatában, és a jövőben is kezdeményezői lesznek a keleti járatok nyitásának.

- jegyezte meg. Mint hozzátette:

Forrás: Wizz Air

A Wizz Air tájékoztatása szerint az új járatokon a cég budapesti bázisának 14 korszerű Airbus repülőgépe fog közlekedni. Mint hozzáteszik, a légitársaság Európa egyik legfiatalabb – alig 4,7 éves átlagéletkorú – flottáját üzemelteti, ennek köszönhetően utasonként és kilométerenként 57,3 grammos CO2 kibocsátásával 2019 júniusában ismét a Wizz Air volt a legkisebb ökológiai lábnyommal rendelkező európai légitársaság. Mint kiemelték, a Wizz Airnek több, mint 250 Airbus A321neo repülőgépre van rendelése, így néhány éven belül még hatékonyabbá válik a légitársaság működése, és a következő évtizedben további harmadával csökken utasonkénti szén-dioxid-kibocsátása. Az Airbus A321neo repülőgép – melyből a WIZZ budapesti bázisán már három található – a legmodernebb technológiát képviseli a légiközlekedésben: zajterhelése 50 százalékkal alacsonyabb a korábbi modellekéhez képest, üzemanyag-fogyasztása 20, nitrogén-oxid-kibocsátása pedig csaknem 50 százalékkal kevesebb.

Forrás: MTI/Wizz Air közleménye; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.