Pesti Srácok

Üdvözölte az új görög kormányfő a ciprusi görög és török vezetők tervezett találkozóját

Üdvözölte az új görög kormányfő a ciprusi görög és török vezetők tervezett találkozóját

Üdvözölte hétfőn a ciprusi görög és török vezetők tervezett találkozóját Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő, aki a nap folyamán Ciprusra látogatott, és találkozott Níkosz Anasztasziádisz ciprusi elnökkel.

Anasztasziádisz augusztus 9-én a fővárosban, Nicosiában találkozik Mustafa Akinci török ciprióta vezetővel, hogy megvitassa vele a két fél közötti tárgyalások újraindításának lehetőségeit. A görög kormányfő elmondta: üdvözli a sziget régóta tartó megosztottságán való felülemelkedés lehetőségeit megvizsgálni hivatott találkozót. A Micotákisszal tartott találkozót követően Anasztasziádisz azon meggyőződésének adott hangot: olyan megoldást kell találni, amely biztosítja mind a ciprusi törökök, mind a ciprusi görögök jogait.

Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot kizárólag Ankara ismeri el. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béke és országegyesítési tárgyalások mindmáig nem vezettek eredményre. A Földközi-tenger keleti részén található szigetország körüli feszültségek nemrég ismét kiéleződtek a Ciprus partjai közelében található földgáztartalékok miatt. A nemzetközileg elismert ciprusi kormány nemzetközi cégeket bízott meg azzal, hogy végezzenek próbafúrásokat a szigettől délre található vizeken, földgáztartalékok után kutatva. A katonai ellenőrzést a sziget északi részén fenntartó Törökország tiltakozott ezen "egyoldalú" kezdeményezés ellen, és geológiai feltárást, valamint próbafúrásokat végző hajókat küldött Ciprus közelébe. Ankara szerint a földgázkitermelésből származó nyereségre vonatkozó bárminemű megállapodásnak részesei kell, hogy legyenek etnikai török képviselők is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Földi László a pénteki tüntetésről: A teljes nemzeti oldal jövőjéről van szó, ezért kell kiállni a Pesti Srácok mellett (17 ÓRÁTÓL A ZSIGMOND TÉRNÉL!)

‎Polbeat 2023 március 31.
"A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes" – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. A VDTA vezető jogi szakértője, Tóth Máté volt Varga Ádám és Ambrózy Áron vendége a Polbeatben. A felvételt lent visszanézhetik, s cikkünkben megtalálják a tüntetés szónokainak névsorát is! A tüntetést várhatóan élőben közvetítjük a PestiSrácok.hu-n és a PS TV Facebook-oldalunkon!