Pesti Srácok

A hajó kapitánya szerint robbanásközeli a helyzet az Open Arms fedélzetén

A hajó kapitánya szerint robbanásközeli a helyzet az Open Arms fedélzetén

Kritikus, robbanásközeli a helyzet a spanyol civil mentőhajó, az Open Arms fedélzetén, amely az olaszországi Lampedusa partjainál vesztegel – figyelmeztetett szombaton a hajó kapitánya. Az RTVE spanyol tévécsatorna riportjában kimerült és dühös embereket mutatott be, akik nem értik, hogy miért nem léphetnek ki a hajóból a látótávolságban lévő Lampedusa szigetére. A tudósítás szerint az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket, és nagyon idegesek; egyesek azzal fenyegetőznek, hogy a vízbe ugranak. Matteo Salvini jobboldali olasz belügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy a hajó az utóbbi tizenhat nap alatt nyugodtan elérhette volna Spanyolországot, amely befogadná a migránsokat.

Ez a bomba minden másodperccel közelebb kerül a robbanáshoz. Vagy valaki most átvágja a vörös vezetéket, és hatástalanítja, vagy az Open Arms fel fog robbanni – hangsúlyozta Marc Reig. A hajó fedélzetén százharmincnégy ember várakozik, többségük több, mint két hete van a zsúfolt hajón, de az olasz kormány hónapok óta nem hajlandó fogadni a hajókat, amelyek embereket vettek a fedélzetükre a Földközi-tengeren. Az RTVE spanyol tévécsatorna riportjában kimerült és dühös embereket mutatott be, akik nem értik, hogy miért nem léphetnek ki a hajóból a látótávolságban lévő Lampedusa szigetére. A tudósítás szerint az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket, és nagyon idegesek; egyesek azzal fenyegetőznek, hogy a vízbe ugranak.

Matteo Salvini jobboldali olasz belügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy a hajó az utóbbi tizenhat nap alatt nyugodtan elérhette volna Spanyolországot. Hat uniós tagállam, köztük Németország és Spanyolország is vállalta, hogy befogadják a hajón lévőket, akik egyelőre nem szállhatnak partra Olaszországban. Szicíliától délre egy másik hajó, az Ocean Viking háromszázötvenhat emberrel a fedélzetén várja az engedélyt, hogy utasaival biztonságos kikötőbe hajózhasson.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Toni Albir

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.