Pesti Srácok

A német belügyminiszter megvonná a menedékjogot a hazájukba látogató szíriaiaktól

A német belügyminiszter megvonná a menedékjogot a hazájukba látogató szíriaiaktól

Megvonná a menedékjogot a hazájukba látogató szíriai állampolgároktól Horst Seehofer német belügyminiszter.

A politikus hétfői német beszámolók szerint hangsúlyozta, hogy "aki szíriai menekültként rendszeresen Szíriában tölti a szabadságát, nem hivatkozhat komolyan arra, hogy Szíriában üldözik".

– szögezte le Horst Seehofer. Elmondta, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) felülvizsgálja valamennyi szíriai állampolgár jogállását, akikről kiderül, hogy a hazájukban jártak. A tárcánál szoros figyelemmel követik a szíriai fejleményeket, és a közel-keleti arab országba irányuló kitoloncolásokat is végrehajtanak, ha a körülmények ezt megengedik – idézte a német sajtó a miniszternek a Bild am Sonntag című lapnak adott nyilatkozatát.

PestiSracok facebook image

A BAMF kimutatása szerint a 2015-ben elmélyült nemzetközi migrációs válság kezdete óta nagyjából 550 ezer szíriai állampolgár nyújtott be menedékjog iránti kérelmet a hivatalnál. Legnagyobb részük Németországban maradásra feljogosító menedékjogi státuszt szerzett. A BAMF az idén tavasszal frissítette a 2011 óta polgárháború sújtotta Szíriáról szóló országjelentését; megállapítása szerint nincs már az ország teljes területére kiterjedő fegyveres konfliktus, összecsapások már csak néhány régióban vannak.

Forrás: MTI; Fotó: mandiner.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.