Pesti Srácok

Az abortusz legalizálását tervezi az új-zélandi kormány

null

Az abortusz legalizálását tervezi az új-zélandi kormány egy átfogó jogi reform keretében; a kabinet a művi vetélést egészségügyi kérdésként akarja kezelni hétfői bejelentése szerint. A szigetországban az abortuszt jelenleg csak abban az esetben lehet törvényesen elvégezni, ha az anya életét, fizikai vagy szellemi egészségét mentik meg vele. Az eljárást két orvosnak vagy konzulensnek kell jóváhagynia. Andrew Little igazságügyi miniszter szerint a liberalizálással Új-Zéland felzárkózhat a fejlett országokhoz.

Az új törvénytervezet szerint – amelynek első vitája csütörtökön lesz a wellingtoni parlamentben – a terhesség huszadik hete előtt az anyának nem kellene alávetnie magát az eddig kötelező vizsgálatoknak, azután pedig egy gyakorló orvosnak kellene igazolnia, hogy az abortusz szükséges. Az abortusz az utolsó olyan orvosi eljárás Új-Zélandon, amely bűncselekménynek számít.

– jelentette ki Andrew Little igazságügyi miniszter a tervezet expozéjában. A tervezet most egy szakbizottság elé kerül, amely társadalmi vitára bocsátja azt. A parlamentben a képviselők lelkiismereti alapon szavazhatnak majd róla, nem kell igazodniuk pártjuk álláspontjához. Bírálói szerint a terv így sem elég liberális, mert sem a nemi erőszak nem teszi jogossá az abortuszt, sem az a tény, hogy az anya nem lesz képes felnevelni a gyerekét. Az ALRANZ nevű jogvédő csoport azt mondja: a tervezet sokkal jobb, mint a jelenlegi szabályozás, de nem lesz olyan jó, mint amilyen lehetne.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.