Pesti Srácok

Az NNI megpróbálta megértetni Szél Bernadettel, miért nem kötelessége az államnak élelmeznie a külföldieket

null

Visszautasította a Nemzeti Nyomozó Iroda Szél Bernadett feljelentését, aki a magyar tranzitzónákban történt állítólagos éheztetés miatt tett feljelentést. Az elutasító határozatról a Soros-blogban olvashatunk egy kisebb jajveszékelést: a 444.hu-n azt írják, hogy a magyar hatóság érvelése szerint a magyar törvények nem írják elő, hogy "ételt kellene adni a tranzitzónában levő idegenrendészeti eljárás alatt álló személyek" részére.

Nem törvénysértés az idegenrendészeti eljárás alatt álló személyek élelmezésének elmulasztása – legalábbis ezzel az érvvel utasította el a Nemzeti Nyomozó Iroda Szél Bernadett feljelentését, akinek elképesztő magánakciójáról portálunk is részletesen írt. A 444.hu ma megjelent összeállítása szerint azonban "a magyar jog szerint jogellenes, hiszen nincs olyan jogszabályi rendelkezés, ami ilyen tartalmú kötelezettséget a hatóságok részére előírna". Pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda a feljelentés elutasításában arra is kitér, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága által tett felszólításokból nem szabad általánosítani, és arra következtetni, hogy ezeknek az embereknek ételt kellene adnunk.

– írta Szélnek a Nemzeti Nyomozó Iroda. A rendőrség azt is hozzáteszi, hogy a képviselőnő által becsatolt bírósági iratokból, amikben a külföldiek nevét anonimizálták és csak kezdőbetűvel jelölik, nem derül ki pontosan azoknak a külföldieknek a jogi státusza, akik nem kaptak enni a tranzitzónában. A 444.hu ebből azt a következtetést vonta le, hogy a nyomozásnak kellett volna kideríteni, hogy a feljelentésben kikről is van szó. A rendőrség leszögezi, hogy a tranzitzóna Szerbia felé nyitott, így az ott lévő emberek semmiképpen sem minősülnek fogvatartottnak. A Soros-blog ebből pedig zseniális logikai láncolattal ki is találta, hogy mindez azért van, mert "az éheztetéssel pont arra játszanak a magyar hatóságok, hogy minél kevesebben próbáljanak nálunk az unió területére lépni, és aki mégis erre jön, lehetőleg az se várja ki az eljárás végét". Az is felháborító eljárásnak tűnik a Soros-blogos csapatnak, hogy a rendőrség arra is emlékeztet: a tranzitzónában tartózkodó külföldiek saját költségen vetethetnek maguknak ételt a szociális munkásokkal, amit a rendelés másnapjára visznek be nekik. Szél a feljelentés elutasításáról a 444-nek azt mondta: most már látható, hogy csak ő nyomozott, az NNI pedig csak jogászkodik. Szél Bernadett éles meglátásainak ékkövét mégiscsak az jelenti, hogy a képviselőnő szerint a rendőrség végre kimondta: éheztetés zajlik a határon.

PestiSracok facebook image

Szél Bernadettnek nem sikerült értelmeznie ezek szerint, amire a rendőrség hivatkozott, ezért összefoglaljuk a lényeget: a magyar jogrend szerint csak a fogvatartottaknak kötelező élelmezést biztosítani, a tranzitzónát viszont önként elhagyhatják az ott tartózkodó külföldiek, így ez rájuk nem vonatkozik.

Szél Bernadett a 444-nek azt mondta: jogászokkal fog dönteni a feljelentés további sorsáról.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.