Pesti Srácok

Azonosították a daytoni mészárlás elkövetőjét

null

Azonosították a daytoni mészárlás elkövetőjét - jelentette be vasárnap délutáni sajtóértekezletén Nan Whaley, a város polgármestere. A rendőrséggel közösen tartott sajtókonferencián a polgármester közölte: az elkövető egy 24 éves fiatal férfi, Connor Betts volt. Kilenc embert lőtt agyon, huszonhét áldozatot pedig megsebesített. A halálos áldozatok között van 22 éves húga, Megan is.

Whaley - a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva - nem kívánt kitérni a mészárlás lehetséges okaira. Azt azonban elmondta, hogy Betts golyóálló mellényt viselt, "AK típusú támadófegyverrel" lőtt, és fegyverekkel foglalkozó szaklapokat találtak nála, amiből a rendőrök arra következtetnek, hogy további merényletekre készülhetett. A polgármester asszony megerősítette, hogy az elkövető egyedül volt, nem volt társa, és a nyomozásba bekapcsolódott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Nan Whaley. A polgármester ezzel arra utalt, amit vasárnap reggel már elmondott: a rendőrök - akik éppen a környéken járőröztek - az első lövés eldördülése utáni egy percen belül a helyszínen - a Ned Pepper Bar nevű szórakozóhelyen - voltak, és azonnal lelőtték az elkövetőt. Matt Carper, a rendőrség alezredese aláhúzta: Dayton belvárosa, az a szórakozó negyed, ahol a mészárlás történt, biztonságos környék. A tömegmészárlás vasárnapra virradóra, helyi idő szerint éjjel egy óra után történt az ohiói város szórakozónegyedében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/John Minchillo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.