Pesti Srácok

Böjte Csaba: Úzvölgye ügyében is győzedelmeskednie kell az igazságnak

null

Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg hétfőn az Erdély és Moldva határán fekvő Úzvölgye katonai temetőjében a völgyben 75 éve vívott csata áldozatairól.

A megemlékezés szónoka, Böjte Csaba ferences szerzetes az igazság és a szeretet szükségességéről beszélt. Úgy vélte, a szeretetet igazságba kell öltöztetni, és Úzvölgye ügyében is győzedelmeskednie kell az igazságnak. Arra biztatta hallgatóságát: imádkozzanak azért, hogy a bukaresti parlament épületére is felkerüljön a székely zászló.

– jelentette ki. Úgy vélte ugyanakkor, hogy nem szabad letérni a szeretet útjáról. Példaként egy dévai rendőr történetét említette, aki egykor felelősségre vonta őt, amikor az első utcagyermekeket befogadta a ferences kolostorba. Később ugyanez a rendőr adománygyűjtő bált szervezett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által befogadott, műtétre szoruló egyik gyerek megsegítésére.

PestiSracok facebook image

– állapította meg.

A temetőben összegyűlt megemlékezőket köszöntő Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kijelentette: az úzvölgyi csatában elesett székely fiatalok példája a mai utódokat is bátor ellenállásra készteti. Hozzátette: a hétköznapi vitákon túl kellenek azok a pillanatok, amikor a magyarok egységesen lépnek fel, megmutatják, hogy a bajban tudják zárni soraikat.

– jelentette ki.

A csata 75. évfordulóján minden korábbi megemlékezésnél többen, mintegy ötezren vettek részt. A résztvevők között volt a 75 évvel ezelőtti úzvölgyi csata három túlélője is. A megemlékezés szervezői korlátokkal zárták el a tömeg elől a temetőnek azt a részét, amelyen Dormánfalva polgármesteri hivatala áprilisban román parcellát és emlékművet állított. A csendőrség az esemény idejére lezárta az Úzvölgyébe Moldva felől vezető utat, hogy megelőzze a magyar megemlékezés esetleges ellenzőinek a helyszínre jutását.

1944. augusztus 26-án, három nappal azután, hogy Románia átállt a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára, a szovjet csapatok Úzvölgyénél érték el először az akkori Magyarország határát, ahol a székely határőr zászlóalj 17-18 éves fiúkból álló katonáival ütköztek meg. A páncélosokkal megerősített szovjet túlerő két óra alatt áttörte a magyar védők vonalát.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még