Pesti Srácok

Észak-Korea két rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába

Észak-Korea két rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába

Észak-Korea két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán- (Keleti-) tenger irányába az ország keleti partvidékéről – számolt be szombaton a dél-koreai Yonhap hírügynökség.

A dél-koreai vezérkar tájékoztatása szerint az észak-koreai Hamhung városból két rövid hatótávolságú rakétát bocsátottak fel, amelyek 400 kilométernyi távolságot tettek meg, pályájuk legnagyobb magassága pedig 48 kilométer volt. Az elmúlt két hétben a mostani volt az ötödik rakétakísérlet. Észak-Korea legutóbb kedden kora reggel két rakétát lőtt ki az ország nyugati partjáról a Japán-tenger felé. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt mondta, hogy a rakétakísérlet figyelmeztetés volt az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának, hogy hagyjanak fel közös hadgyakorlataikkal a Koreai-félszigeten és térségében.

Phenjan és Washington arra törekszik, hogy újraindítsa Észak-Korea nukleáris programjáról és az ázsiai országot sújtó gazdasági szankciókról szóló, az év elején megrekedt tárgyalásokat. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója idén februárban eredménytelenül ért véget a vietnami fővárosban, Hanoiban. Ezen az amerikai fél követelte Phenjantól, hogy teljes mértékben számolja fel nukleáris arzenálját és ballisztikus rakétaprogramját.

Forrás: MTI; Fotó: The Huffington Post

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.