Pesti Srácok

Felavatták az Árpád és vezérei szoborcsoportot Ópusztaszeren

null

Felavatták az első Kárpát-medencei magyar országgyűlésnek emléket állító Árpád és vezérei szoborcsoportot - Kligl Sándor alkotását - pénteken, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi beszédében - amellyel egyben megnyitotta a VII. Magyarok Országos Gyűlését - úgy fogalmazott: felemelő látni, hogy a 2010 óta folytatott munka az élet egyre több területén hozza meg gyümölcsét.

Úgy fogalmazott: az egységes nemzetben gondolkodás mára már nem holmi különc filozófia, egy szűk csoport sajátos gondolkodásmódja, hanem egyre inkább általánosan elfogadott felfogás és tény.

- hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: e felfogás megerősítése érdekében történt meg a nemzet közjogi újraegyesítése, hozta létre a kormány a nemzetpolitikai intézményrendszert, indította el programok és intézkedések sorát, amelyek a külhoni magyarság megmaradását szolgálják.

PestiSracok facebook image

- mondta Potápi Árpád János. Közölte: a Magyarok Országos Gyűlésének 2009-es elindításával, majd tavalyi újraindításával egy olyan hagyomány született, amely méltán nevezhető a nemzeti összetartozás ünnepének. A rendezvényen a fiatalok és idősek, kultúrára és kikapcsolódásra vágyók, anyaországi és külhoni magyarok egyaránt megtalálhatják, amit keresnek, hisz ez az esemény nemcsak a programok tárháza, hanem valódi találkozási pont a magyarság számára. Az államtitkár kitért arra, hogy a szervezők munkájukkal a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrészt, a kárpátaljai magyarságot is segítik: a rendezvényen befolyt összeg egyharmadát felajánlották a legrégebbi kárpátaljai magyar oktatási intézmény, a 117 éves beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskola számára. Szólt arról, hogy az Árpád és vezérei szoborkompozíció egy évek óta dédelgetett álom megvalósulása, egyúttal mérföldköve az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 37 éves történetének. Egyedülálló alkotás, amelynek minden eleme üzenetet közvetít.

- mondta.

- közölte Potápi Árpád János. Hozzátette: így volt ez egykor és így van ez ma is.

Kligl Sándor életnagyságú alakokat formázó szobrát az emlékparkban az egykori Árpád-kori templom romjai mellett magasodó dombra állították föl. A kompozíció központi alakja a lovon ülő Árpád, akit jobbról és balról koszorúban fognak közre vezérei. A szoborcsoport talapzata a honfoglaló magyarok félelmetes fegyverét, egy íjat formáz.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.