Pesti Srácok

Igazi csoda! – A lázzal küzdő sziámi ikerpár másik tagja is kinyitotta szemét

Igazi csoda! – A lázzal küzdő sziámi ikerpár másik tagja is kinyitotta szemét

A 33 órás, magyar orvoscsapat által végzett szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét. Ikertestvérét, Rabeyát – aki két hete tért magához, és azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik – édesanyjuk már ölbe is veheti – tájékoztatott a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány szerda este.

A speciális vírusos láz után – amelyen mindkét gyermek átesett, és Rukaya állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette – most már mindkettejük állapota stabil. Azonban Rabeya és Rukaya állapotából előreláthatólag 3-6 hét múlva lehet hosszú távú következtetéseket levonni. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány vezető orvosai – Dr. Pataki Gergely, az „Operation Freedom” névre keresztelt szétválasztó műtétsorozat fő koordinátora, a végső szétválasztást vezető Dr. Csókay András, és az aneszteziológiai team vezetője, Dr. Csapody Marcell – augusztus 18-án érkeztek vissza Bangladesből.

Forrás: Index.hu; Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."