Pesti Srácok

Kikötött az Open Arms hajója Lampedusa szigetén

Kikötött az Open Arms hajója Lampedusa szigetén

Kikötött kedden késő este Lampedusa szigetén az Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója, a még rajta maradt 83 migráns pedig partra szállt.

A szárazföldre lépőket rögtön a helyszínen orvosi vizsgálatnak vetették alá, majd kisbuszokkal szállították őket a legközelebbi befogadó központba. Luigi Patronaggio – az Olaszországba érkező migránshajókkal foglalkozó –agrigentói ügyész kedd délután az Open Arms hajóján felmérte a tizenkilenc napja a fedélzeten tartózkodó emberek helyzetét. Ezt követően elrendelte a civil hajó lefoglalását és a migránsok evakuálását. A járműnek még két hétig a kikötőben kell maradnia, amíg be nem fejeződik a történtek hátterét tisztázni hivatott vizsgálat.

Az Open Arms hajója augusztus elsején vette fedélzetére a több, mint százhúsz fős csoportot. A jármű kezdetben az olasz tengerekkel határos nemzetközi vizeken, majd Lampedusától alig 800 méterre várakozott. A spanyol kormány még vasárnap bejelentette: engedélyt ad az Open Armsnak, hogy kikössön a partjainál. A hajót működtető segélyszervezet akkor közölte: nem tudják elfogadni az ajánlatot, mert tekintettel a "szélsőséges humanitárius vészhelyzetre", a fedélzeten tartózkodóknak azonnal partra kellene szállniuk, és nem jöhet szóba több napi hajóút. Augusztus 14-én Róma városának közigazgatási bírósága Matteo Salvini belügyminiszter vonatkozó tilalma ellenére engedélyezte a spanyol civil szervezet hajójának, hogy az akkor még 147 migránssal a fedélzetén olasz területi vizekre lépjen. A törvényszék ítéletének indoklásában – orvosszakértői és pszichológiai véleményekre hivatkozva – arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nemzetközi tengerjogi szabályozásba ütközött a belügyminiszter korábbi rendelkezése.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.