Pesti Srácok

Kósa: Orvosért kiált az, amit az ellenzék összefogás címén produkál

Kósa: Orvosért kiált az, amit az ellenzék összefogás címén produkál

Csaknem 1200 településen indít vagy támogat polgármester-jelöltet a kormánypárt, amely az építkezést és a fejlődést kínálja a választóknak. A Hír TV stúdiójában, a Magyarország élőben című műsorban Velkovics Vilmos vendége volt Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.

A teljes ellenzéki összefogás 169 településből végül 31 helyen valósult meg. Ez nagyjából egyötöde annak, amire a balliberális ellenzék számított.

– fogalmazott a fideszes politikus, aki hozzátette: a Fidesz azt a vállalását teljesítette, hogy az ország négyötödében a polgárok tudjanak a kormánypárt jelöltjeire szavazni; 7,8 millióan élnek olyan településen, ahol fideszes polgármester fog indulni a választásokon. Arra a kérdésre, hogy a polgármester-választás a fontosabb, vagy az, hogy az önkormányzatokban fideszes többség legyen, Kósa Lajos úgy reagált: mindkettő egyformán fontos.

– szögezte le a kormánypárt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.

– mondta Kósa Lajos, aki szerint kifejezetten jó esélyekkel vágnak neki az októberi megmérettetésnek. Hozzáfűzte: az ellenzéki stratégiáról már most kiderült, hogy egy tévedés. Az összefogás 2018 és 2019 tavaszán sem sikerült, mindkettőből „méretes vereség” lett, és ez a terv most sem jött össze.

– húzta alá a kampányfőnök.

– nyilatkozta a kormánypárt politikusa. Kósa szerint kisebb probléma, hogy a legvadabb képletek állnak össze ellenzéki oldalon. Azzal végképp nem tudnak mit kezdeni, amikor Gyurcsány Ferencék már az amazóniai erdőtüzeket is az Orbán-kormány számlájára írják.

– jelezte a fideszes politikus, annak kapcsán, amit az ellenzék összefogás címén, a józan észnek ellentmondó, gyakran hajmeresztő állításokkal igyekszik alátámasztani.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.