Pesti Srácok

Kósa szerint az ellenzék hatalmas kudarccal indul a választáson

Kósa szerint az ellenzék hatalmas kudarccal indul a választáson

Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szombaton, a kampány első napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

– mondta a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke. Kósa Lajos kifejtette: az ország népességének hetvennyolc százaléka lakik olyan helyen, ahol lesz fideszes, vagy a Fidesz által támogatott polgármester-jelölt.

PestiSracok facebook image

– közölte, úgy értékelve, hogy a Fidesz – szemben a többi induló szervezettel – teljes országos lefedettséget tud maga mögött. Kósa Lajos arról is beszélt, hogy az ellenzék a tízezernél több lakosú települések mindegyikében akart közös polgármester-jelöltet állítani, ám a jelenlegi számok azt mutatják, hogy csak ötvenhárom ilyen helységben van az ellenzék által állított, illetve támogatott jelölt, és mindössze harmincegy ilyen településen van egy az egy elleni felállás. A politikus értékelése szerint az ellenzék stratégiája megbukott, az ellenzék hatalmas és teljes kudarccal indul a választásokon.

– fogalmazott.

– emlékeztetett Kósa Lajos, jelezte ugyanakkor, hogy ez sem a tavalyi országgyűlési, sem az idei európai parlamenti választáson nem valósult meg, és a józan ész szabályai szerint most sem az néz ki, hogy megvalósították volna az együttműködést. A kampányfőnök arról is beszámolt, hogy a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjei közül elsőként a miskolci Alakszai Zoltán adta le a szükséges támogató aláírásokat. A nyugdíjasok rezsiutalványával kapcsolatos kérdésre Kósa Lajos azt mondta: a kampány kedvéért nem kell abbahagyni a magyaroknak kedvező lépéseket.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.