Pesti Srácok

Megbukott a "csak egy maradhat" ellenzéki szlogen: a települések 70 százalékában nem egy ellenzéki polgármester-jelölt lesz

Megbukott a "csak egy maradhat" ellenzéki szlogen: a települések 70 százalékában nem egy ellenzéki polgármester-jelölt lesz

Megbukott az ellenzék egy az egy elleni stratégiája, mert a 169, tízezernél több lakosú település közül csak 31-ben sikerült ezt a felállást megvalósítaniuk – közölte a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke hétfőn, az M1 aktuális csatornán.

Kósa Lajos azt mondta: az ellenzék célja az volt, hogy az összes ilyen településen közös polgármester-jelöltet állítson, de csak 53 helyen van egyáltalán bármilyen ellenzéki együttműködés, ami kevesebb, mint 30 százalék. Ezzel szemben a kormánypártok elérték célkitűzésüket, hogy az ország négyötödében lehessen fideszes polgármesterre szavazni: 9,8 millióból ugyanis 7,8 millióan olyan településen laknak, ahol indul fideszes polgármester-jelölt az önkormányzati választásokon – emelte ki. Hozzátette: a Fidesz-KDNP célja, hogy építkezzen, ezért kampányuk üzenete: "tegyük jobbá falvainkat, városainkat, otthonunkat!" Ezt azonban csak összefogással lehet elérni – közölte a kampányfőnök. Kósa Lajos a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjei közül a miskolci Alakszai Zoltán után Tarlós István adta le másodikként a szükséges támogató aláírásokat, és a héten várhatóan mind az 1200 polgármester-jelöltjük és a több, mint 6700 önkormányzati képviselőjelöltjük le fogja adni.

Forrás: MTI/M1; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.