Pesti Srácok

Negyedmillió eurót adományozott az első romániai gyermekrák-kórház építésére a Metallica

Negyedmillió eurót adományozott az első romániai gyermekrák-kórház építésére a Metallica

A Metallica amerikai rockzenekar kétszázötvenezer eurót – nyolcvanegymillió forintot –adományozott az első romániai gyermekonkológiai klinika építésére – jelentette be csütörtökön a projektet kezdeményező Dariueste Viata nevű jótékonysági szervezet, a felajánlás kedvezményezettje.

A Metallica szerdán este adott teltházas koncertet Bukarestben a Nemzeti Arénában. Európai turnénk utolsó szakasza egy egészen különleges felajánlással vette kezdetét – közölte honlapján az együttes, amely All Within My Hands nevű saját karitatív alapítványán keresztül juttatja el a pénzt a bukaresti kórház építésére. Európai viszonylatban Romániában a legalacsonyabb a rák túlélési esélye, a gyermekhalandóság kétszerese az európai átlagnak. A hét éve alapított Dariueste Viata két esztendeje indított gyűjtést az első romániai gyermekrák-kórház létrehozására, és eddig tízmillió euró gyűlt össze negyedmillió magánszemélytől és kétezer cégtől. A bukaresti Gyermekonkológiai és Sugárterápiás Kórház építése a múlt év közepén indult, a hatszintes épület már szerkezetkész, az átadást a jövő évre tervezik. Egy ilyen adományról még csak álmodni sem mertünk – mondta a Metallica felajánlásáról Carmen Uscatu, aki Oana Gheorghiuval együtt alapította a szeretetszolgálatot. A román kormány 2014-ben négy regionális kórház építését ígérte, részben európai uniós pénzek felhasználásával, de eddig még egynek az építése sem kezdődött el.

Forrás: MTI; Fotó: Wikipedia

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."