Pesti Srácok

Őrző-védő cégek vezetői ellen indított eljárást a NAV

null

A gyanú szerint csaknem egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek egy őrző-védő cégekből kialakított hálózat vezetői; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országszerte harminc helyen tartottak kutatásokat az ügyben - tájékoztatta a Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Barnáné Horváth Melinda közölte: a hálózatot a gyanú szerint két Pest megyei férfi mozgatta; vállalkozásaik az ország minden megyéjében foglalkoztattak vagyonőröket. Egy dél-alföldi cég nevében szerződtek a partnerekkel, de kiderült, hogy az alkalmazottak jelentős része a láncolatban szereplő más cégekhez lett bejelentve. A dolgozók foglalkoztatását fiktív számlákkal igazolták, és járulékot sem fizettek utánuk. A cégeket három-négy havonta cserélgették, többet közülük külföldi állampolgárra írattak.

A NAV pénzügyi nyomozói, revizorai, informatikusai és végrehajtói országosan mintegy harminc helyszínen tartottak kutatásokat és foglaltak le bizonyítékokat, vagyontárgyakat, köztük egy nagy értékű hajót. A bűnszervezet egyik vezetőjének széfjében 97 millió forintot, a másik vezetőjénél egy szekrényben több, mint harmincmillió forintnyi készpénzt, valamint a cég irodájában lévő széfben egy készpénzzel teli táskát is találtak. A cégháló könyvelési anyagát, ötszáz darab bélyegzőt, valamint a szervergépet és számítógépeket egy titkos raktárhelyiségben találták meg – tudatta az őrnagy. A dél-alföldi pénzügyi nyomozók nyolc gyanúsítottat hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt; a hálózat irányítói és könyvelői letartóztatásban vannak.

Forrás: MTI; Vezető kép: jobvip.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.