Pesti Srácok

Salvini: A baloldallal Olaszország elveszíti nemzeti önállóságát

null

Választásokat sürgetett Matteo Salvini, a Liga vezetője az olasz felsőházban hétfő este tartott sajtótájékoztatóján, természetellenesnek, hataloméhesnek és veszélyesnek nevezve az Öt Csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt esetleges közös kormányalakítását.

Matteo Salvini kijelentette, hogy kormányválságban a legdemokratikusabb megoldásnak az előrehozott választásokat tartja.

– hangsúlyozta. Hozzátette, hogy nem szólítja utcára az olaszokat, de "a nép ítélete előbb-utóbb utoléri azokat, akik természetellenes megállapodással igyekeznek menteni székeiket". Úgy vélte, a kormányváltás előre tervezett volt. Megjegyezte, hogy az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt esetleges közös kormánya "eladja Olaszország szuverenitását". Salvini hangoztatta: nem bánta meg, hogy kirobbantotta a kormányválságot. Elmondta, hogy a Liga és az M5S kormánya "tétlen" volt, "az olaszok nem egy túlélésre játszó kormányt akartak". Megjegyezte: most már az a gyanúja, hogy az M5S szándékosan bojkottálta a közös kormányzást.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Matteo Salvini. Arra utalva, hogy a májusi európai parlamenti választásokat a Liga nyerte Olaszországban, nem pedig az M5S vagy a PD, Salvini kijelentette, hogy két vesztes erőnek nem lehet győztes kormánya.

A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni bejelentette, hogy a párt kész mozgósítani az olaszokat: "ha szükséges, a terekre vonulunk". Kifejtette, hogy a balközép erő azért szövetkezik az M5S-szel, hogy a következő olasz államfőnek Romano Prodi volt baloldali kormányfőt válasszák meg. Az M5S és a PD közötti kormányalakítási tárgyalások hétfő este felgyorsultak. Először Luigi Di Maio, az M5S vezetője és Nicola Zingaretti PD-főtitkár a római kormánypalotában tartott félórás egyeztetést. Ezután Zingaretti úgy nyilatkozott: "a két párt közti egyeztetés megkezdődött, optimista vagyok, az új kormányon dolgozunk". Nicola Zingaretti és Luigi Di Maio később ismét a kormánypalotában találkozott, és Giuseppe Conte, a kedden lemondott miniszterelnök is csatlakozott hozzájuk. Korábban az M5S a közös kormány feltételeként szabta, hogy Giuseppe Conte legyen az esetleges M5S-PD-kormány vezetője. Sajtóértesülések szerint ha a PD rábólint Giuseppe Contéra, az M5S hajlandó több jelentős tárcát átadni a balközép pártnak, a többi között a pénzügyminisztériumot. Sergio Mattarella államfő kedd délután indítja újra a parlamenti pártokkal a konzultációt. A nagyobb pártokat – köztük a PD-t, a Ligát és az M5S-t – szerda késő délután fogadja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.