Pesti Srácok

Salvini zsarolással vádolja a berlini kormányt

Salvini zsarolással vádolja a berlini kormányt

Zsarolásnak nevezte Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője csütörtökön Berlin kérését, miszerint csak akkor vesz át menedékkérőket Olaszországtól, ha Róma engedélyezi a Sea-Eye német nem kormányzati szervezet (NGO) hajójának kikötését 40 migránssal a fedélzetén.

Matteo Salvini közösségi oldalán tudatta, hogy Berlin ezt szabta feltételként az Európai Bizottság felé, amely erről értesítette Rómát.

- jelentette ki az olasz belügyminiszter. Hozzátette: Berlin követelése bizonyítja, hogy a többi európai ország Olaszországot saját menekülttáborának tartja.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Matteo Salvini.

A berlini kormány korábban jelezte, hogy kész egy csoportot átvenni abból a több, mint 130 emberből, akinek a Gregoretti nevű olasz hadihajó nyújtott segítséget a Földközi-tengeren. Az olasz katonai hajó kikötését a szicíliai Augustában szerdán engedélyezte Matteo Salvini, miután Németország mellett még Franciaország, Portugália, Luxemburg és Írország is jelentkezett a migránsok kisebb csoportjainak befogadására. Ezzel egy időben Matteo Salvini szerdán belügyminiszteri rendelettel megtiltotta a Sea-Eye hajójának kikötését az olaszországi partokon. Az Alan Kurdi nevű hajóról van szó, amely negyven főt vett fedélzetére a líbiai vizeken.

Ha az NGO valóban szívén viseli a migránsok sorsát, tartson Tunézia felé. Ha viszont azt gondolja, hogy Olaszországba jön, minisztert tévesztett

- írta Salvini közösségi bejegyzésében.

A 2015-ben a török partokon meghalt szír menekült kisfiúról elnevezett Alan Kurdi július első hetében 65 embert vitt Máltára. Ezután a civil hajó ismét útnak indult Líbia irányába.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."