Pesti Srácok

Tarlós keményen kiosztotta az ellenzéki összefogás résztvevőit a HVG-nek írt publicisztikájában

Tarlós keményen kiosztotta az ellenzéki összefogás résztvevőit a HVG-nek írt publicisztikájában

Az „ellenzéki összefogás” főpolgármester-jelöltje öt éve nem bír el néhány kerületi szintű hörcsöggel, közben előterjeszti, hogy bármikor kész hevesen tarkón harapni egy leopárdot. Ezzel szemben a főváros jelenlegi vezetésének már most 700 milliárd forint értékű jóváhagyott projektje van – olvasható a főpolgármesternek a hvg.hu számára írt publicisztikájában. Ebben Tarlós arra is kitér, hogy a főváros kiemelkedik ugyan az önkormányzatok köréből, de funkciójából adódóan mégis alapvetően a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásával és városfejlesztéssel foglalkozik, nem pedig a parlament vagy a kormány konkurense.

– írja Tarlós István főpolgármester a hvg.hu-n megjelent publicisztikájában. Felidézi, hogy 25 éve hagyta ott az SZDSZ-t.

PestiSracok facebook image

Tarlós István kiemeli: az önkormányzati választás eredményétől függetlenül a kormány legalább a következő három évben nyilvánvalóan a helyén marad.

A főpolgármester szerint maga az „ellenzéki összefogás” is csak igaznak tűnő kertelés.

Kijelenti, hogy az ellenzéki összefogás épp Zuglóban bukott meg öt éven át folyamatosan és látványosan.

Hozzáteszi: amennyi a mostani, ingadozó szemléletű ellenzéki kampányban egyáltalán a városról szól, nem pedig valami szertelen, zavaros kormánybuktatási ködkép, az viszont hiteltelen. Tarlós István elmondja, hogy a televízióban egy közös ellenzéki sajtótájékoztatót látott, ahol valóságos zöld esőerdőt ígértek Budapestnek (azt nem említették meg, hogy a zuglói Pillangó parkban közel háromszor annyi fát vágtak ki, mint amennyit a régi Szentendrei úton terveznek).

Hangsúlyozza azt is, hogy ők hagyták itt együttérző mosollyal a masszív működési adósságot a BKV-éval az élen.

Hogy van az (a politika iránt kevésbé érdeklődők kedvéért jegyzem meg, Karácsony Gergely is dolgozott ám, nem is futó kalandként Horn Gábor, sőt Demszky csapatában is) tehát, hogy a régi-új ígérőemberek évente mindössze pár száz fát ültettek, mi pedig átlagban évi kétezret? Hogy lehet, hogy nem épült alattuk ökojátszótér, nem volt valamit érő klímastratégiájuk? Hogy lehet, hogy alig költöttek közparkfejlesztésekre, melyekre mi csak 2015 és 2019 között öt és fél milliárd forintot fordítottunk? – teszi fel kérdésként. Hozzáfűzi:

Megemlíti, hogy az általuk irányított fővárosban nem voltak sorozatos kötöttpályás fejlesztések, Széll Kálmán (Moszkva) tér, szelektív hulladékgyűjtés, barnamezős koncepciók, új szmogrendelet, vagy új taxirendelet sem. Sőt, Budapest fürdővárosban egyetlen fürdőt sem fejlesztettek 2010 előtt, míg Tarlósék már a hetediknél tartanak. Kitér arra is, hogy az árvízvédelem területén sem történt semmi, egy fillért sem költöttek rá.

Tarlós aláhúzza:

Mint írja: az is tapintatos hallgatásra ösztönzi az ellenzékieket, ha időnként valaki szóba hozza, hogy a BKV általuk itt felejtett tekintélyes működési adóssága miatt 2015 nyaráig még csak gondolni sem lehetett a felújítás megkezdésére, hiszen az fedezet nélküli kötelezettségvállalás lett volna.

Ezután kitér a környezetvédelemre és a mobilitási tervre, mely 2030-ig szóló beruházási program. Ebben a rangsorolt projektek száma 69, ebből 45 fővárosi, 24 állami koordinálású.

Tarlós István kifejti azt is: neki nem ökölrázásról, naponta bemutatott komikus jelmezekről és díszletekről szól a kampány, amelyeket elmos az eső, és elfúj a szél, hanem valódi tettekről. A klímastratégiáról, valamint a zöldinfrastruktúráról is értekező főpolgármester publicisztikáját a hvg.hu oldalán olvashatják el teljes terjedelmében, ide kattintva.

Forrás: hvg.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.