Pesti Srácok

Trumpot hibáztatják a demokraták a tömeggyilkosságok miatt

null

Donald Trump amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban nincs helye a gyűlöletnek. Az elnök azután nyilatkozott, hogy visszatért New Jerseyből Washingtonba. Trump közölte: egyeztetett William Barr igazságügyi miniszterrel és Christopher Wrayjel, az FBI igazgatójával a két tragikus esettel kapcsolatos tennivalókról és az esetleges további hasonlók elkerülése érdekében. Amerikai demokrata párti politikusok vasárnapi tévényilatkozataikban Donald Trump elnök retorikáját okolták a lőfegyveres tömeggyilkosságokért, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke azonban védelmébe vette az elnököt.

– hangsúlyozta Trump, majd bejelentette, hogy hétfőn részletes nyilatkozatot tesz az ügyben. Az amerikai elnöknek ez volt az első nyilvános megszólalása a napokban elkövetett két tömeggyilkosság óta, amely szombaton a texasi El Pasóban, illetve vasárnapra virradóan az ohiói Daytonban történt. Korábban Twitter-bejegyzésekben reagált a történtekre, és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a sebesülteknek, dicsérte a rendőrök gyorsaságát és szakértelmét, valamint bejelentette a Fehér Házon és a középületeken lévő nemzeti lobogók félárbocra eresztését csütörtökig. Egyik, vasárnap reggel közzétett mikroblog-bejegyzésében Trump úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A spanyolajkú bevándorlóktól féltette hazáját az El Pasóban támadó férfi

Közben az amerikai sajtóban részletek jelentek meg elsősorban a texasi El Pasóban elkövetett esetről. Az első lövések eldördülése előtt fél órával az elkövetőnek, a huszonegy éves Patrick Crusiusnak tulajdonított hosszú bejegyzés jelent meg az interneten. Az írásban a szerző tudatta: tette válasz lesz a spanyolajkúak tömeges bevándorlására, inváziójára a déli határon át. A bejegyzés – amelyet a rendőrség korábban kiáltványnak nevezett – a Kényelmetlen igazság címet viseli, és arra figyelmeztet, hogy a latinók egyszer majd átveszik az amerikai gazdaság, később pedig a kormány irányítását is. A nyomozók vizsgálják, hogy valóban Patrick Crusiustól származik-e az írás. Greg Allen, El Paso rendőrfőnöke azonban az egyik vasárnap délutáni sajtóértekezletén kifejtette: minden jel arra mutat, hogy "a kiáltvány közvetlenül tőle származik". A nyomozók azt is vizsgálják, miért éppen a mexikói határ mentén fekvő El Pasót választotta tette színhelyéül Crusius, aki jóval messzebb, a tízórányi autóútra lévő Allenben, Dallas egyik középosztálybeli elővárosában élt.

A demokraták szerint Trump tehet a tömegmészárlásokról

Amerikai demokrata párti politikusok vasárnapi tévényilatkozataikban Donald Trump elnök retorikáját okolták a lőfegyveres tömeggyilkosságokért, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke azonban védelmébe vette az elnököt. A demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok nem takarékoskodtak vasárnap az elnök hibáztatásával: Beto O'Rourke texasi politikus fehér fajgyűlölőnek minősítette Trumpot, Julián Castro szerint az elnök retorikája okolható a minapi tragédiákért, Cory Booker pedig úgy véli, hogy Trumpot különös felelősség terheli a gyűlölet azon légköréért, amelyben ezeket a tömeggyilkosságokat elkövetik. Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke azonban azt mondta az ABC televízióban: nem korrekt a lőfegyveres emberölések felelősségét az elnökre hárítani.

- fogalmazott. Arra az újságírói kérdésre, hogy mit tett a Fehér Ház a fegyvertartás és vásárlás szigorítása érdekében, Mulvaney emlékeztetett: az elnök életbe léptette a bump stock fegyverkiegészítők, vagyis azoknak a rugós válltámaszoknak a tilalmát, amelyek lehetővé teszik, hogy félautomata fegyverrel gyorsabban lehessen sorozatot leadni, továbbá elrendelte a fegyvervásárlások előtti szigorúbb ellenőrzéseket is. A Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke határozottan cáfolta, hogy az elnök lekicsinyelné azt a fenyegetést, amelyet a fehér nacionalizmus jelent.

Harminc halálos áldozat, több tucat sebesült

Kevesebb, mint egy nap alatt harminc ember halt meg és több tucatnyi megsebesült két tömegmészárlásban az amerikai El Pasóban és Daytonban, Chicagóban pedig három ember öltek meg és közel negyvenet megsebesítettek lövöldözésekben. A texasi-mexikói határ mentén fekvő, döntően spanyolajkúak lakta El Paso városban szombat délelőtt egy fegyveres egy bevásárlóközpontban lövöldözött, vasárnapra virradóra pedig az ohiói Daytonban egy fegyveres a belvárosban nyitott tüzet. A texasi tettest elfogták, az ohiói merénylőt a rendőrök azonnal agyonlőtték.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ian Langsdon

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.