Pesti Srácok

A DK szerint ha nem ellenzéki összetételű közgyűlés lesz Pest megyében, akkor tízezrek fognak késni a munkahelyükről

A DK szerint ha nem ellenzéki összetételű közgyűlés lesz Pest megyében, akkor tízezrek fognak késni a munkahelyükről

A Gyurcsány-párt közleményben tudatta, hogy a működésképtelenség határán van a vonatközlekedés Pest megyében. A szomorú hangvételű írásban a tömeges munkahelyi késés és a becsengetés után érkező diákok vízióján kívül megjelenik a Demokratikus Koalíció zseniális ötlete arra vonatkozóan, hogy a sanyarú és tarthatatlan helyzetet hogyan és miként lehetne megoldani. A megoldás kézenfekvő: ellenzéki összetételű közgyűlésre van szükség ahhoz, hogy ne késsenek a vonatok.

A Demokratikus Koalíció szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a MÁV az előttünk álló hónapokban is képtelen lesz ellátni a feladatát. Minderről közleményt adtak ki, ebben pedig azt vetítik előre, hogy maradnak az állandó késések és fennakadások, sőt, "Pest megyeiek ezrei és tízezrei fognak elkésni a munkahelyükről és az iskolából". Hozzáteszik: hiába megy ez így évek óta, Pest megye fideszes közgyűlése látványosan hallgat. Az MTI-nek eljuttatott vasárnapi írásukban arra is kitérnek, hogy "ha a kormány nem tesz semmit, akkor a Pest Megyei Közgyűlésnek kell nyomást gyakorolnia", de ehhez ellenzéki összetételű közgyűlésre van szükség.

Gyurcsányék nem viselték mindig ennyire szívükön a vasút sorsát.

Forrás: wikipedia
PestiSracok facebook image

Mint ismert: a magyarországi szárnyvonalak személyforgalmának megszüntetésére a Gyurcsány-kormány kezdeményezésére került sor. Kóka elképzelései között eredetileg nem csupán a vasútvonalak személyforgalmának felszámolása, hanem regionális vasúti társaságok szervezése, a MÁV adminisztrációs személyzeti létszámának csökkentése, illetve a vasút- és a busztársaságok közötti verseny korlátozása is szerepelt, ám ezek közül csak a vasútbezárás jutott el később a megvalósítás szakaszába. A kormányzat a mintegy 500 kilométernyi vasútvonal bezárásából körülbelül 6-7 milliárd forint megtakarítást remélt, azonban azt a későbbiekben nem sikerült tisztázni, hogy a 2007-es vasútvonal-bezárások eredményeztek-e megtakarítást a MÁV számára. Később, 2009-ben a Bajnai-kormány is bezáratott néhány vasútvonalat. Abban az időben azt hangoztatták, hogy a vasút is csak egy szolgáltatás a sok közül, így azt leginkább piaci alapon kellene biztosítani. Ez pedig azt jelentette, hogy ha kevés az utas egy adott vonalon, akkor azt be kell zárni. Ez meg is történt: 2007 márciusában 14, 2009-ben 25 szárnyvonalat zártak be, amelyek főként kisvárosokat, kistelepüléseket kötöttek össze a nagyobb vasúti csomópontokkal. Ezt pedig a MÁV Cargo privatizációja követte, ami a Gyurcsány-kormány egyik legszégyenletesebb kiárusításaként kerülhet be a történelemkönyvekbe, a MÁV szállítmányozási cégét ugyanis áron alul adták osztrák kézbe.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.