Pesti Srácok

A spanyol király feloszlatta a parlamentet és kiírta az új választásokat november 10-re

null

VI. Fülöp spanyol király aláírta a parlament feloszlatásáról, valamint a november 10-i választások megrendezéséről szóló rendeletet kedden.

A spanyol állami közlönyben (BOE) már közzétett határozat szerint a hivatalos választási kampány november elsején kezdődik és nyolc napig tart majd. A választásokat követően az új parlament december 3-án tartja meg alakuló ülését. Ezzel véget ért a spanyol demokrácia XIII. parlamenti ciklusa, amely a második legrövidebb volt az ország történetében: összesen 126 napig tartott. Ezalatt a felsőház (szenátus) mindössze egy, az alsóház (kongresszus) két rendes ülést tartott – utóbbit egyszer rendkívüli ülésre is összehívták –, valamint eredménytelen miniszterelnök-választást is tartottak. A spanyol parlament ebben a ciklusban egyetlen jogszabályt sem fogadott el.

Novemberben a választók ismét 350 alsó- és 208 felsőházi képviselői hely sorsáról döntenek. A megismételt választás kampányidőszaka egy héttel rövidebb lesz a szokásosnál, ahogy a pártok is kevesebb kampánytámogatást kapnak, mint egyébként. Erről 2016-ban döntöttek, amikor szintén meg kellett ismételni a választásokat, mert az akkori győztes konzervatív Néppártnak (PP) nem volt többsége a törvényhozásban, így nem tudott kormányt alakítani. Hasonló belpolitikai helyzet állt elő most is; a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) áprilisban megnyerte a választásokat, de nem akkora fölénnyel, hogy önállóan kormányozzon. Az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörüléssel folytatott koalíciós tárgyalásai pedig sikertelenek voltak. Spanyolországban négy éven belül ez lesz a negyedik általános parlamenti választás, de a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint nem kizárható, hogy ez sem hozza meg a kialakult patthelyzet feloldását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.