Pesti Srácok

Az önkormányzati választási plakáton és szórólapon is fel kell tüntetni a kiadó adatait

Az önkormányzati választási plakáton és szórólapon is fel kell tüntetni a kiadó adatait

A választási kampány idején a kampánykiadványokat engedély és bejelentés nélkül lehet előállítani és terjeszteni, de minden esetben szerepelnie kell rajtuk impresszumszerűen a kiadó adatainak, így fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét is.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül előállíthatnak és terjeszthetnek plakátokat. A jogszabály alkalmazásában plakátnak kell tekinteni a választási falragaszt, feliratot, szórólapot, vetített képet, emblémát – mérettől és hordozóanyagtól függetlenül. A Kúria következetes joggyakorlata szerint csak az a plakát felel meg a választás tisztaságára és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveknek, amelyből egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, hogy kinek a támogatására ösztönöz. A bíróság szerint tehát nem közvetlen közelről és nem különösen gondos vizsgálat eredményeként kell kiderülnie annak, hogy kinek és milyen jellegű támogatására hív fel a kihelyezett plakát.

A választási eljárási törvény szerint kampányidőszakban korlátozás nélkül lehet plakátokat elhelyezni. A jogszabály azonban előírja, hogy plakátot elhelyezni magántulajdonú ingatlanon, építményen, oszlopon kizárólag a tulajdonos vagy a bérlő, állami vagy önkormányzati tulajdonún pedig csak a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet. Tilos plakátolni védett műemléken, építészeti örökségen, védett természeti területen, valamint állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül.

A jogszabály múlt év végén módosult: már nem lehet például villanyoszlopokon a tulajdonos engedélye nélkül plakátot elhelyezni; tiltott az útra, járdára felfújt hirdetés is. A választási kampányt szolgáló önálló hirdetőberendezés elhelyezésénél és az óriásplakátoknál a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni. A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölőszervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani, vagy ennek elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.