Pesti Srácok

Csak háromféle Brexit létezhet az alsóház elnöke szerint

Csak háromféle Brexit létezhet az alsóház elnöke szerint

A londoni alsóház elnöke szerint az Egyesült Királyság EU-tagsága kizárólag a parlament által jóváhagyott módokon szűnhet meg.

John Bercow csütörtök este Londonban tartott előadásában – név említése nélkül, de egyértelműen Boris Johnson miniszterelnök legutóbbi kijelentéseire utalva – képtelenségnek és elképesztőnek nevezte, hogy bárkiben egyáltalán felmerüljön a parlament által hozott törvények be nem tartásának gondolata. A londoni parlament a múlt héten elfogadta azt az ellenzéki kezdeményezést, amely megtiltja, hogy a konzervatív párti kormány megállapodás nélkül léptesse ki az Egyesült Királyságot az Európai Unióból október 31-én, a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határnapján. A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt kezdeményezésére született, hétfőn hatályba lépett jogszabály előírja, hogy ha október 19-ig nincs elfogadott megállapodás a Brexit feltételrendszeréről, és ha a parlament a rendezetlen kilépést sem hagyja addig jóvá, Johnsonnak kezdeményeznie kell az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig. Boris Johnson az elmúlt napokban azonban többször is határozottan leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az EU-nál a kilépés elhalasztását, akkor sem, ha a parlament által kijelölt határidőig nem születik új megállapodás a Brexit feltételrendszeréről. John Bercow alsóházi elnök a Bingham Centre nevű, elsősorban a jogállamiság kérdéseinek kutatására szakosodott patinás londoni elemzőműhely csütörtök esti rendezvényén felszólalva kijelentette:

Szenvedélyes hangú beszédében Bercow úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Az alsóház elnöke szerint csak háromféle Brexit-forgatókönyv létezhet. Az egyik az, ha a parlament elé új Brexit-megállapodási tervezet kerül, és a képviselők többsége ezt jóváhagyja, a másik az, ha a törvényhozók többsége ilyen tervezet híján, vagy egy új tervezet elutasítása esetén megszavazza a megállapodás nélküli Brexitet, és ebben az esetben az Egyesült Királyság törvényesen kiléphet az EU-ból megállapodás nélkül október 31-én, a harmadik lehetőség pedig az, hogy ha az első két forgatókönyv nem valósul meg, a kormányfő a múlt héten elfogadott törvény alapján kéri az EU-tól a Brexit elhalasztását. Bercow szerint csak ez a három opció lehetséges; más törvényes Brexit-forgatókönyv nem létezik, a törvény be nem tartásának lehetőségét egyértelműen ki kell zárni.

Forrás: MTI; Fotó: TI/EPA/Brit parlament videókészítő osztálya

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.