Pesti Srácok

Elemző: Európa meggyengült Juncker alatt

Elemző: Európa meggyengült Juncker alatt

Meggyengült Európa az elmúlt öt évben Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a tevékenysége alatt – mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szombat este, az M1 aktuális csatornán.

Az elemző erre példának a Nagy-Britannia tervezett európai uniós kilépését (Brexit) hozta fel, és azt, hogy Európának az elmúlt öt évben – a nemzetközi színtéren – gazdasági értelemben nem sikerült kitörnie. A legnagyobb problémának azonban a migrációs kihívást nevezte, amelyből mind a mai napig nem sikerült kilábalni.

– vélte az elemző. A műsorban felidézték, hogy Jean-Claude Juncker a Euronews hírcsatornának adott csütörtöki interjújában azt mondta: Orbán Viktor nem európai vezető, miután az első számú gondja Magyarország, nem pedig Európa, márpedig nagy hiba figyelmen kívül hagyni a tágabb összefüggéseket. Pócza István erre reagálva azt mondta: Magyarország mind szellemi, mind gazdasági szempontból jól teljesített, megállította a migrációt, és Orbán Viktor miniszterelnöknek – politikai értelemben – egységet sikerült összekovácsolnia maga mögött. Hozzátette: az elmúlt öt év mérlege alapján egyértelmű, hogy Orbán Viktor volt a sikeresebb politikus.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?