Pesti Srácok

És akkor Puzsér Róbert átvedlett Jakab Péterré

null

Igyekezett minimalizálni a még rá szavazni szándékozók számát Puzsér Róbert az M1 tévécsatorna péntek reggeli műsorában, amely a budapesti főpolgármester-jelölteket, illetve azok programját mutatja be élőben. Puzsér jakabpéteresre vette a figurát, és kitartóan sértegette a csatorna dolgozóit, illetve Fábián Barna műsorvezetőt, programjából azonban szinte semmit nem árult el.

Puzsér Róbert láthatóan nem tud elszakadni a jobbikos retorikától, amely talán még akkor éghetett bele az agykérgébe, amikor tarhálni segített a súlyos szabálytalanságok miatt az Állami Számvevőszék által megbírságolt pártnak. A Sétáló Budapest nevű valami szellemi atyja főpolgármesteri elképzelései közül azt részletezte leginkább az M1-en pénteken, hogy Budapestről ki kell valahogy szorítani az elképesztő mennyiségű autót, ami némileg ellentétben állt mondata második felével, amely szerint a fővárosban csak a tehetős emberek felső tíz százaléka autózik, ezért ő mindenütt csak a zöldövezetekből a belvárosba ingázó luxusterepjárókkal találkozik. Puzsér Róbert folyamatosan hazugoknak nevezte az M1 dolgozóit, akik persze az ő adójából hazudoznak levegővétel nélkül; sértegette Fábián Barna műsorvezetőt, amit ő ugyan többször kikért magának, de ez Puzsért nem érdekelte. Puzsér szerint az önkormányzati választás tétje Budapesten az, hogy neki sikerül-e elzavarnia – ahogy mondta – az utóbbi harminc év rothadó elitjét, közöttük Tarlós Istvánt, aki persze Orbán kézivezérelt helytartója. A látnok azt is kinyilatkoztatta, hogy természetesen Karácsony Gergely is Orbán embere, amivel vele együtt mindenki tisztában van, amit azért lehet, hogy nem mindenki gondol így. Puzsér Róbert a saját elsöprő győzelmére számít október 13-án. Már csak az a kérdés, hogy utána mi lesz belőle.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.