Pesti Srácok

Giorgia Meloni: Orbán Viktor Magyarországa megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni

Giorgia Meloni: Orbán Viktor Magyarországa megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni

Példaképnek nevezte a visegrádi országokat, kiemelten Magyarországot Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párt pénteken kezdődött rendezvényén Rómában, amelyen szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólal. Giorgia Meloni az MTI-nek nyilatkozva elmondta: azért hívta meg a magyar kormányfőt, mivel modellnek tartja a visegrádi országokat, és közöttük mindenekelőtt Magyarországot.

– jelentette ki a FdI elnöke, aki hozzátette: Orbán Viktor ezt teszi minden nap, és a FdI ezt a politikai vonalat követi. Meloni hangsúlyozta, hogy hálózatot akarnak létrehozni Európában a patrióta mozgalmak részvételével, amelyek az igazi Európáért küzdenek a bürokraták és technokraták hamis Európájával szemben.

Giorgia Meloni pénteken nyitotta meg az Atreju nevű pártrendezvényt, amelyet az egymás utáni második évben ismét a római Tiberis-szigeten rendeznek meg. Az eredetileg az olasz jobboldali fiatalok politikai, kulturális találkozóját 1998-ban Giorgia Meloni indította útjára. Nevét Michael Ende A végtelen történet regényének egyik szereplőjéről kapta. Az idei kiadás a Kihívás a csillagokig címet, Olaszország nagyot mer gondolni alcímet kapta. A három napos találkozó szekcióiban olasz és külföldi vendégek szólalnak fel: pénteken Matteo Salvini, a Liga elnöke, korábbi olasz belügyminiszter volt az egyik kiemelt vendég, szombaton délelőtt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, később Orbán Viktor magyar kormányfő mond beszédet Az emberek és népek Európája elnevezésű beszélgetés keretében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Angelo Carconi

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.