Pesti Srácok

Kocsis: A Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát (PS-fotógalériával!)

Kocsis: A Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát (PS-fotógalériával!)

A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és "az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat" sem tereli majd el a figyelmüket az emberek akaratáról – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap, a kormánypárt tisztújító kongresszusán, Budapesten.

Szavai szerint az ellenzék parlamenti viselkedését illetően jelentős javulástól nem kell tartani. Az ellenzéket jellemezve úgy fogalmazott: a "támolygó vezérük nyelvbotlásával", "a kígyózó kígyókkal" új korszak köszöntött be Magyarországon. Kocsis Máté azt mondta: az ellenzék magatartása lehetne akár szórakoztató is, de van egy szomorúbb oldala, mert "reménytelen ellenzékünk (...) az alkalmatlanságát leplezendő", a parlamenti mindennapok részévé tette a provokációt, a ripacskodást és a trágárságot. Úgy fogalmazott:

Felidézte: a tavaly december 12-i ülésnapon a levezető elnököt még a pulpitusra sem engedték fel, a jobbikos Jakab Péter pedig elfoglalta a miniszterelnök székét, és "úgy nyomkodta a szavazógépét, mintha nem lenne holnap".

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A frakcióvezető szerint ma már ott tart "a jobbikos szkinhedvezértől Vadai Ágnesig terjedő összefogás", hogy bármit elnéznének egymásnak egy kis hatalomért cserébe. Megjegyezte: ugyanők az Országgyűlésben nem támogatták a családokról, az otthonteremtésről és az ország biztonságáról szóló javaslatokat sem.

– mondta Kocsis Máté.

– mondta.

– zárta szavait a frakcióvezető.

Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke beszédében kijelentette: ma a Fidesz Európa legmodernebb és legszervezettebb pártja.

– mondta. Hozzátette: ahogyan a futballban, úgy a politikában sem ér semmit a második hely; mindenki csak a győzelmekre emlékszik. Véleménye szerint a Fidesz többször is megfizette a siker árát; mások nem bírták volna ki a vereségeket, de ők mindig erősebbek lettek, mint előtte.

– közölte Kubatov Gábor. Hangsúlyozta: még ennél is jobb lesz a helyzet, amikor a Fidesz már a 120. születésnapját ünnepli majd.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy bár "a brüsszeli frontvonalban" a "csapataink harcban állnak", és továbbra is megvédik a magyar embereket, a nemzet érdekeit és Magyarországot, a bevándorláspárti erők elszántsága és indulata változatlan, új lendületet vesz a bevándorláspárti politika Európában. Közölte: Olaszországban megnyitották a határokat az illegális bevándorlók előtt, és Olaszország, Franciaország, Németország és Málta az Európai Bizottság "bábáskodása" mellett megállapodtak az illegális migránsok kvóta szerinti szétosztásáról.

– jelentette ki. A politikus kifejtette: az Olaszországba érkező migránsok jó részét átszállítják egy másik országba, és csak ott kezdődik meg a menedékkérelmük elbírálása, vagyis minden illegális bevándorló szabadon bejöhet az EU-ba, és már az unión belül – minden ellenőrzés nélkül – viszik át őket egyik országból a másikba. Megjegyezte: "a Soros György fanatikus elképzeléseiből kinőtt terv" ismert, és a megvalósításáért a bevándorláspárti erők készek bármit megtenni. Deutsch Tamás azt is mondta: a bevándorláspárti erők bosszút álltak Trócsányi László biztosjelöltön.

– vélekedett.

A beszédek után döntöttek a Fidesz alapszabályának módosításáról, majd a tisztújításról tájékoztatva Kontrát Károly, a szavazatszámláló bizottság részéről elmondta: előzetesen pártelnöknek Orbán Viktort, alelnöknek pedig Kubatov Gábort, Kósa Lajost, Németh Szilárdot és Novák Katalint jelölték.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Fidesz Kongresszus 2019. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fidesz-Kongresszus 038-HPGy

HPGY5516

HPGY6071
HPGY5916
Fidesz-Kongresszus 024-HPGy
HPGY5878 (1)
Fidesz-Kongresszus 033-HPGy
Fidesz-Kongresszus 035-HPGy
Fidesz-Kongresszus 020-HPGy
HPGY6419
HPGY6371
Fidesz-Kongresszus 022-HPGy
Fidesz-Kongresszus 021-HPGy
Fidesz-Kongresszus 0-HPGy
Fidesz-Kongresszus 07-HPGy
Fidesz-Kongresszus 09-HPGy
Fidesz-Kongresszus 010-HPGy
Fidesz-Kongresszus 019-HPGy
Fidesz-Kongresszus 018-HPGy
Fidesz-Kongresszus 011-HPGy
Fidesz-Kongresszus 01-HPGY
Fidesz-Kongresszus 02-HPGY
Fidesz-Kongresszus 03-HPGY
Fidesz-Kongresszus 05-HPGY
Fidesz-Kongresszus 06-HPGY

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.