Pesti Srácok

Kósa Lajost jelölhetik a Fidesz alelnökének

Kósa Lajost jelölhetik a Fidesz alelnökének

A Fidesz alelnökének jelölhetik Kósa Lajost a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig – mivel kormánytag – kikerül az elnökségből – írja a Magyar Nemzet szombati számában.

A Fidesz országgyűlési képviselője és a kormánypártok önkormányzati kampányfőnöke a lapnak elmondta: a kongresszusi szavazás és az október 13-i helyhatósági választások után is a szívéhez legközelebb álló területtel, az önkormányzatokkal szeretne foglalkozni. Elsősorban azokat a településeket segítené, ahol a kormánypárti polgármester-jelöltek győztek. Szavai szerint az előző kongresszuson azért nem indult az alelnöki választáson, mert tavaly tavaszig a Modern városok programot felügyelő tárca nélküli miniszter tisztségét töltötte be, és a Fideszen belüli megállapodás szerint nem szerencsés, ha egy kormánytag a párt vezetőségének is a tagja. Ugyanebből az okból Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter most kikerül a nagyobbik kormánypárt elnökségéből. A politikus kitért rá: a Modern városok programot továbbra is szívügyének tekinti. Kiemelte: rengeteg program elindult már, és ezeknek az eredménye látszik a városokon és az ország gazdasági teljesítményén is. Az eredményt úgy lehet a legjobban összefoglalni, hogy Magyarország mára Európa egyik leggyorsabban fejlődő országa lett.

– jelezte Kósa Lajos. A politikus sikeresnek tartja az önkormányzati kampányt. Hangsúlyozta: igyekeztek olyan polgármester-jelölteket állítani, akik hozzáértők, tapasztaltak, és az a szándékuk, hogy a kormánnyal együttműködve építsék-szépítsék a városaikat, falvaikat.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Álláspontja szerint az ellenzéki együttműködés katyvaszában egyetlen dolog volt meghatározó: a hatalmi osztozkodás.

– fogalmazott.

– hangoztatta. A politikus reagált a Karácsony Gergelyt, a baloldal főpolgármester-jelöltjét leleplező, a napokban kiszivárogtatott hangfelvételre is. Úgy vélte, a hanganyag megerősíti azt a korábbi álláspontjukat, hogy az ellenzéki szivárványkoalíció nem működőképes.

– mutatott rá, hozzátéve: találtak egy szerencsétlent Karácsony személyében, aki nem tud semmit és nem is ért semmihez. Megjegyezte: ha Karácsony Gergelynek akár csak egy parányi bátorsága vagy gerince lenne, felállna, és visszamondaná a jelöltséget.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.