Pesti Srácok

Műholdfelvételek szerint Szíria partjainál van egy iráni tankerhajó

null

Szíria partjai mentén tartózkodik az Adrian Darya-1, korábban Grace-1 nevű iráni tartályhajó – jelentette az AP hírügynökség szombaton, műholdfelvételekre hivatkozva.

Az amerikai Maxar Technologies nevű cég felvételei szerint a hajó 2 tengeri mérföldre (3,7 kilométerre) van Szíria partjaitól. Közben szombaton John Bolton, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója Twitter-bejegyzésében megerősítette az értesülést.

– tette hozzá a politikus, és leszögezte: nem oldják fel az Irán elleni szankciókat addig, ameddig az iszlám köztársaság hazudozik.

PestiSracok facebook image

A tankert a brit haditengerészet július elején vette őrizetbe Gibraltárnál, mert London szerint a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsim ellen bevezetett szankciókat. A tartályhajó végül augusztus 18-án kapott engedélyt a távozásra – noha időközben Washington kérte a hajó átadását –, miután Teherán szavatolta, hogy a tanker által szállított 2,1 millió hordó nyersolajat nem Szíriába viszik.

Az iráni állami média nem adott hírt a tankerről. Augusztus végén az iráni kormány bejelentette, hogy a mintegy 130 millió dollár (38,6 milliárd forint) értékű rakományt eladták, ám az olajszállítmány vásárlóját nem nevezte meg.

Szíriában 2011 óta dúl polgárháború, amelyben Irán a Bassár el-Aszad vezette kormányt támogatja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.