Pesti Srácok

Rétvári Bence: "Kornis Gyula sem antiszemita, sem nácibarát nem volt, de hitt az erős magyar nemzetben", ezért támadják a történelemhamisító balliberálisok

null

Kornis Gyula szobrának hétfői felavatása után balliberális oldalról történelemhamisító nyilatkozatok jelentek meg, melyben az antiszemitizmus bélyegét akarják rásütni a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökére – írja hivatalos közösségi oldalán tett bejegyzésében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A politikus hangsúlyozza, hogy az alaptalan vádakat történelmi tények cáfolják. Kornis Gyula nemhogy nem volt náci szimpatizáns, hanem éppen ő volt az, aki az egyetemen erővel lépett fel az antiszemita diákmozgalmakkal szemben és nyíltan kiállt az általa becsült zsidó emberek mellett. Kornis Gyula sem antiszemita, sem nácibarát nem volt, de hitt az erős magyar nemzetben és a magyar nemzeti kultúra fontosságában; éppen ezért támadják a balliberálisok az államtitkár szerint.

– hívja fel a figyelmet posztjában Rétvári Bence. Az államtitkár felidézi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, az egykori bölcsészkari dékán, az országgyűlés egykori képviselője és elnöke, Klebelsberg Kunó államtitkára, az Oxfordban is tanult egykori filozófus, piarista szerzetes olyan kultúrpolitikus volt, aki a nemzeti összetartozást és a „kultúrnemzet” eszmerendszerét hirdette.

PestiSracok facebook image

– fogalmaz Rétvári. Hozzáteszi, hogy Kornis Gyula filozófiai alapon, a „kultúrnemzet” eszmerendszer alapján hirdette: „az valamely nemzet tagja, aki magát hozzátartozónak érzi. Ez az érzés pedig elsősorban a sajátos szellemi, kulturális javak közösségére vonatkozik.” Vagyis a magyarsághoz tartozás nem faji vagy állampolgársági, hanem kulturális kérdés. A kulturális alapon álló nemzeti összetartozás egyértelmű elutasítása a faji, származási alapú náci elméleteknek. Kijelenti, hogy Kornis Gyula sem antiszemita, sem nácibarát nem volt, de hitt az erős magyar nemzetben, és a magyar nemzeti kultúra fontosságában, ezért balliberális oldalról ma is támadják. Rétvári Bence szerint szomorú, hogy a balliberális oldal politikája abban merül ki, hogy úton-útfélen antiszemitizmust kiáltanak, és számukra már mindenki nácinak számít, aki az erős és szuverén magyar nemzetben hisz.

– húzza alá a politikus.

Vezető kép: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.