Pesti Srácok

Soros valamiben egyetért Donald Trumppal

Soros valamiben egyetért Donald Trumppal

Soros a Wall Street Journal napilapnak mondta el, mi a véleménye Donald Trump Kínát, azon belül a Huaweit korlátozó lépéseiről – írja a hvg.hu.

Donald Trump és Soros György viszonya finoman szólva sem rózsás. Ezt már az is előrevetítette, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban a magyar származású amerikai üzletember rengeteg pénzt veszített csak azért, mert úgy gondolta, Trump nem lehet befutó a versenyben. Ez persze nem jelenti azt, hogy semmiben ne értene egyet az amerikai elnökkel. Mint az a Wall Street Journal napilapban megjelentetett, Soros György által jegyzett cikkből kiderül, a Huaweit érő amerikai szankciók témájában például nagy az összhang. Soros – sokakat meglepve – elismerően szólt az amerikai elnöknek a Huawei elleni fellépéséről.

Mint ismert, az amerikai elnök még májusban rendelt el szükségállapotot annak érdekében, hogy "megvédje az amerikai informatikai hálózatokat a külföldi ellenségektől". Néhány nappal később teljesen egyértelművé vált, hogy az intézkedés a Huawei ellen szól. A Google kénytelen volt megvonni az Android legfontosabb részeinek használati jogát a második legnagyobb mobilgyártótól, majd több amerikai nagyvállalat, többek között az Intel és a Qualcomm is leállította a kereskedést a Huaweijel.

A milliárdos most közölt véleménye egyébként nem egészen előzmény nélküli; korábban a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást érintő fejlesztések terén az Egyesült Államok veszélyes riválisaként beszélt Kínáról. Ezért is kifejezetten üdvözölte az amerikaiak által kikényszerített Huawei-embargót, és úgy véli, a Trump-adminisztráció legjobb és talán egyetlen helyes külpolitikai lépése a Kína elleni kemény fellépés. Cikkében Soros György hangsúlyozza: az amerikai elnök elárulja az Egyesült Államokat, ha valamilyen kereskedelmi megállapodás részeként feloldatja a Huawei elleni tilalmakat. Amennyiben ez megtörténik, a kínai vállalat megszilárdíthatja pozícióját az 5G-s piacon.

PestiSracok facebook image

Forrás: hvg.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.