Pesti Srácok

Szijjártó Péter: A migráció ösztönzése helyett a béke és biztonság megőrzésére kellene az ENSZ-nek törekednie

Szijjártó Péter: A migráció ösztönzése helyett a béke és biztonság megőrzésére kellene az ENSZ-nek törekednie

Szijjártó Péter szerint az ENSZ-nek nem szabad ösztönöznie a migrációt, viszont vezető szerepet kell játszania a konfliktusok megoldásában és az afrikai lakosság helyben maradásának segítésében. Emellett támogatnia kell a hazájuktól elszakadtakat, hogy visszatérhessenek és biztonságban élhessenek, továbbá segítenie kell a tagországait abban, hogy megvédjék magukat a biztonsági kockázatoktól.

A külgazdasági és külügyminiszter erről az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakának csúcsszintű általános vitájában felszólalva beszélt, közép-európai idő szerint pénteken. Kijelentette, hogy mióta tavaly a világszervezetben elfogadták a globális migrációs csomagot, újabb elvándorlási hullámok indultak el. Ez újabb biztonsági kihívásokat jelent mind azoknak az országoknak, ahonnan a migránsok elindulnak, mind azoknak, amelyeken keresztülhaladnak, illetve amelyekbe végső célként igyekeznek.

– mondta Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Arra is felszólította az ENSZ-t, hogy ne úgy fesse le a migrációt, mint a legjobb eszközt a demográfiai és foglalkoztatási kihívások megoldására; Magyarország például a családok támogatásával, az oktatás folyamatos korszerűsítésével keres megoldást ezekre. Szijjártó Péter hangoztatta: az ENSZ-től és más nemzetközi szervezetektől elvárható lenne, hogy előmozdítják a nemzetközi jogi szabályozást és azoknak segítenek, akik eleget tesznek a jogszabályoknak, nem azoknak, akik azokat megsértik. Leszögezte azt is: a migráció nem alapvető emberi jog, az ENSZ mégis ösztönzi.

– mondta Szijjártó Péter. Magyarország, az Egyesült Államok, Izrael, Lengyelország, Csehország és később Brazília a legveszélyesebb migrációs dokumentumnak minősítette a paktumot, és ellene szavazott.

– jelentette be Szijjártó Péter. Az elmúlt évek európai történéseire utalva kijelentette, hogy Brüsszel "felelőtlen és kártékony" politikája miatt illegális migránsok milliói érkeztek a kontinensre, sok bevándorló meghalt a Földközi-tengeren, Nyugat-Európában pedig párhuzamos társadalmak alakultak ki, amelyekben a "csendes többség a hangos kisebbséggel" kénytelen együtt élni. Külön kitért a terrorfenyegetettségre, megemlítve, hogy a migráns hátterűek által elkövetett 30-nál több terrortámadásban több, mint 300 ember meghalt. A magyar miniszter képmutatónak és ideológia alapokon állónak minősítette a brüsszeli politikát, amely fogalmazása annak érdekében gyakorol nyomást az európai uniós tagországokra, hogy szabaduljanak meg nemzeti identitásuktól, kulturális, vallási és történelmi örökségüktől, és végső soron létrejöjjön az "Európai Egyesült Államok". Leszögezte, hogy Magyarország mindezt elutasítja. Magyarország erős Európát akar, amely erős tagországokból áll. Meg akarja őrizni nemzeti identitását, büszke 1019 éves államiságára, és továbbra is a kereszténységre kívánja építeni azt. Szijjártó Péter szerint a legutóbbi európai fejlemények azt mutatják, hogy fokozni kell az erőfeszítéseket a lakosság megvédelmezésére: kikötőket nyitnak meg a bevándorlók előtt, kiújult a vita a kötelező elosztási kvótáról. A Nyugat-Balkánon jelenleg uralkodó helyzet hasonló ahhoz, ami 2015-ben történt. Úgy vélte, sok ország, nemzetközi szervezet és civil szervezetek jelenleg is arra ösztönzik a bevándorlókat, hogy Európába induljanak, és azt a benyomást keltik bennük, hogy az NGO-knak – illegálisan – Európába kell vinniük őket. Mindebből az embercsempészek és a bűnszervezetek húznak leginkább hasznot, ők dollármilliókat keresnek. Nyertesek a terrorszervezetek is, amelyek az ellenőrizetlen migrációval merénylőket tudnak bejuttatni a világ különböző pontjaira. Mindenki más viszont a vesztesek közé tartozik: a lakóikat elvesztő kiindulási országok, a tranzitországok, amelyeken a migránsok agresszívan viselkedve vonulnak át, és a célországok, ahol párhuzamos társadalmak jönnek létre. A legfőbb vesztesek pedig maguk a migránsok, akik a véletlenre bízzák az életüket is.

– szögezte le Szijjártó Péter. Magyarország több, mint 40 millió dollárt költött arra, hogy segítse a keresztény közösségeket a Közel-Keleten, és 50 ezer embernek segített abban, hogy otthon maradjon, vagy mihamarabb hazatérjen. Ezzel a programmal Magyarország arra is fel kívánja hívni a nemzetközi közösség figyelmét, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. Kiemelte a miniszter azt is, hogy a világ legkevésbé fejlett országai alkotta csoport számára Magyarország idén meghétszerezte, 29 millió dollárra emelte pénzügyi támogatását, Afrikának pedig a korábbinál ötször több, 25 millió dollár támogatást nyújtott. Ázsiai, afrikai és dél-amerikai diákoknak hazánk összesen 4873 ösztöndíjat biztosít.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.