Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország biztonságának garantálása elsődleges felelősség

null

Magyarország és a magyar emberek biztonságának garantálása elsődleges felelősség – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, lakossági fórumon, Szegeden.

Szijjártó Péter a szegedi Gál Ferenc Főiskolán több, mint kétszáz ember előtt hangsúlyozta: nincs az a nyomásgyakorlás, amely "megtörheti a magyar kormányt mindaddig, amíg a magyar emberek akarata, felhatalmazása és támogatása" mögötte van. Kiemelte: tudomásul kell venniük "bürokrata barátainknak Brüsszelben" azt is, hogy a magyarok és a közép-európaiak fenntartják maguknak a jogot ahhoz, hogy ragaszkodjanak a nemzeti identitásukhoz, a kulturális, vallási és történelmi hagyományokhoz, és azt semmilyen nyomásgyakorlás alatt nem hajlandóak feladni.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– folytatta. Óriási versenyelőnynek nevezte, hogy egy politikai család kétharmados parlamenti többséget tudhat a háta mögött.

– tette hozzá. Szijjártó Péter azt mondta: nem tudták volna megvédeni Magyarországot az elmúlt öt esztendőben – mióta a migrációs válság valódi kihívásként jelentkezik –, ha nem kormányozhatnának kétharmados többséggel. Hangsúlyozta: minden, ami az elmúlt kilenc évben Magyarországon történt, "a magyar emberek akaratának és felhatalmazásának megfelelően, a nemzeti érdek alapján történt". Emlékeztetett: 2009-ben "kevesen tettek volna komoly téteket arra", hogy tíz éven belül lesznek olyan gazdasági mérőszámok és mutatók, amelyekben Magyarország lesz a legjobb Európában.

– tette hozzá.

– fogalmazott.

– emelte ki.

– tette hozzá.

– sorolta.

– mondta. Emlékeztetett, hogy 2014 óta Magyarország minden évet úgy zárt, hogy megdöntötte az ide irányuló beruházások rekordját. Tavaly 1350 milliárd forintnyi beruházás jött Magyarországra, míg idén az első félévben már 731 milliárd forint összegű. Szijjártó Péter arra kérte a jelenlévőket, hogy támogassák Nemesi Pál független polgármester-jelöltet, hogy Szegeden is be tudjon állni az a változás, amelynek nyomán a város és a kormány együttműködése sokkal szorosabb, hatékonyabb és erőteljesebb lehet, mint az elmúlt esztendőkben.

A fórumon Nemesi Pál, a Fidesz-KDNP által támogatott független polgármester-jelölt kiemelte: jelentős a különbség a magyar gazdaság és Szeged elmúlt nyolc-tíz évben tapasztalható teljesítménye között.

– mondta. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az ipar- és gazdaságfejlesztés az elmúlt ciklusokban háttérbe szorult; éppen ezért arra kérte a minisztert, hogy Szeged "a jövőben még inkább kerüljön abba a fókuszba, amely alapján el fognak tudni indulni egy, a város fejlődését dinamikusan meghatározó irányba".

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.