Pesti Srácok

Tápai Péter: Nem Botka László miatt élhető és szép Szeged, hanem annak ellenére

Tápai Péter: Nem Botka László miatt élhető és szép Szeged, hanem annak ellenére

Botka László kapkod, lejárató cikkeket ír, ahelyett, hogy a városért dolgozna. A Fidesz helyi elnöke szerint már csak látvány-beruházásokkal tud kampányolni. Bartók Csaba hozzátette: legutóbb a Tisza-part átalakításainak látványtervét mutatta be, amiről semmilyen egyeztetést nem folytatott a szegedi lakosokkal. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Földi-Kovács Andrea vendége volt Tápai Péter, a Fidesz szegedi helyi szervezetének alelnöke, szóvivője, akit a műsorvezető kérdezett a dél-alföldi megyeszékhelyen történő eseményekről, az önkormányzati választások és a kampány kapcsán felszínre kerülő furcsa jelenségekről, megnyilvánulásokról.

– kérdezte a műsorvezető. Válaszában a párt szegedi szóvivője kifejtette, hogy a 2002-es választások után, a vereségből elég nehezen talált magára a jobboldal.

Friss fejlemény Szegeden, hogy immáron egy szocialista kihívója is akadt Botkának. Összesen kilencen mérettetik meg magukat a város első emberének tisztségéért október 13-án.

– jelezte Tápai Péter, aki hozzátette: a szegedi városházát eluraló elképesztő arrogancia volt az egyenes következménye annak, hogy Botka ellen a saját bizalmasa is jelöltként indul a választáson.

– húzta alá a szóvivő.

– szögezte le a fideszes politikus, majd hozzáfűzte, hogy Szeged arculatát, a fejlesztések irányvonalát 2002 előtt éppen az akkor irányító jobboldali városvezetés tette le. A politikus szerint a jelenlegi polgármester pusztán a látványberuházásoknak szenteli a kommunikációját; a város ipara, az új munkahelyek teremtése emiatt elmarad, s ez hosszú távon fogja megbosszulni magát, amikorra a fenntarthatóság forog majd kockán.

– mondta Tápai Péter, aki úgy vélte: az embereknek nem segélyt kell adni, hanem lehetőséget, amiből élvezni tudják a látványberuházások eredményeit is.

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?